Az EA vezérigazgatója, John Riccitiello szerint a PC-nek befellegzett és egy szebb hajnalra ébred a játékostársadalom év végén, ugyanis beköszöntött a next-gen kora.
Szerény becslései szerint 2013-ra közel 200 millió konzol fog elkelni világszerte, ami a játékipar egyidejű hatalmas fellendülését is eredményezheti. Ezzel egy időben valószínűleg a PC-s réteg végleg kihal, nagyon kevesen fognak majd régi dobozkánkra fejleszteni.
Érdekesség, hogy a hétvégén tett nyilatkozatában szót ejt az egyes cégek közötti fúzióról is. Szerinte ez a nagy felvásárlási kedv hamarosan megszűnik, ugyanis a legtöbb valamire való stúdió már elkelt, így nem lesz kit megvenni. Pont ennek mondott ellent a Vivendi és Activison frigye, amely minden idők legdrágább üzlete volt, amit valaha is végrehajtottak a játékiparban.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…