16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem vagyunk túlságosan sok Killzone 2 hírrel ellátva, így a mostani pletyka mindenképpen említésre méltó.

Az idei E3 óta igencsak kevés hírmorzsát szórt szét a világhálón a Gureilla csapata. A bombasztikus látványvilággal és egészen egyedi harcrendszerrel megfejelt Killzone 2-ről már korábban is pletykálták, hogy készülne a publikus demója, azonban hivatalosan még senki nem erősítette meg a hírt. Nos, megerősítést most sem kaptunk, viszont amit idáig csak sejtettünk, az igencsak kézközelbe került.

Egyesek úgy tudják, hogy a PS3 sikervárományos alkotása még idén előráll egy baba publikus bétateszttel. Alex Armour, az SCEA embere viszont azonnal cáfolta a hírt. Állítása szerint valóban gőzerővel dolgoznak a hollandok egy mindenki számára elérhető, nyilvános bétateszt verzión, azonban ez leghamarabb csak jövőre érkezhetne meg.
Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03