Kategóriák: PC hírek

Warmonger – Ingyen cibálható!

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Auto Assaulttal hírnévre szert tett NetDevil csapata ezúttal az FPS-ek világában próbál szerencsét ingyenesen leszipázható, poszt-apokaliptikus alkotásával, a Warmongerrel.

2029-ben járunk, amikor is elkezdődött egy globális vállalatok közötti harc, amely a PolyChem Oil és a General Energy között tört ki az iráni olajmezők fölötti irányítást megszerzendő. A játék alpvető célja az lesz, hogy az adott térképen lerombold az ellenfél épületeit, a saját objektumaidat pedig megvédd, innen ered a játék címe is. A játék amúgy a Warmonger-történetre épül, és egy hosszabb sorozatnak lesz a része.

Eredetileg október 16-án érkezett volna az ingyenes multimóka, azonban apró csúszás állt be, amiért természetesen nem haragszunk, hiszen az igencsak komoly látványorgiát ígérő Warmonger ingyen cibálható le. A fejlesztők az UE3 motor mellett az Ageia PhysX kártyák képességeire is építettek. Természetesen a kártya nem szükséges a futtatáshoz, maximum nem lesz részünk gyönyörű robbanásokban. Innen vihetitek!

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29