18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Végre megérkezett a hazai boltok polcaira is a FIFA sorozat 2008-as darabja. Mint azt már évről évre megszokhattuk, most is vár ránk egy jópár újdonság.

Szeptember végétől a magyar rajongók számára is elérhető a FIFA 08, elődjének jó példáját követve szinkronosan. Tehát Faragó Richárd és Hajdú B. István kommentárja már kellemes ismerősként várja a hazai játékosokat, a többi újítás pedig egész jól hangzik.

Ismét játszhatunk mind európai, mind interkontinentális tornákon, az eddiginél több csapattal -lesz végre wales-i és ausztrál liga is-, de ha kedvünk tartja kreálhatunk teljesen új, saját csapatokat is. A játékba még több stratégiai lehetőséget zsúfoltak bele, még kidolgozottabb taktikai résszel megspékelve. Azok számára, akik az üzleti oldalát kedvelik a focinak, megmaradt a Manager Mód, illetve egy erőteljes online támogatást is kapott a progi, így már Online Futball Klubokat is létrehozhatunk, ha úgy tetszik. Ezek mellett csak hab a tortán a feltupírozott grafika és az új animációk serege.

És ha már FIFA 08, akkor megemlíteném azt is, hogy szombaton és vasárnap (október 6-7, 9 órától) Pesten az Árkádban zajlik az EA által szervezett FIFA 08 4v4 kupa következő fordulója. Fővárosi fociőrülteknek szinte kötelező…

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24