Kategóriák: Xbox 360 hírek

Halo kisfilm és mozifilm hírek

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábban arról számoltunk be, hogy a Halo mozifilm munkálatai leálltak, a projekt meghalt és Master Chief már nem lesz látható szélesvásznon. Úgy fest újra pislákol a láng a játék filmadaptációja körül.

Miután a jogokat bitorló Universal és FOX még a film elkészülte előtt összevesztek a majdani bevételek elosztásán, inkább törölték a projektet és nem óhajtják a jövőben megvalósítani a Halo filmes ötletét. Rajongók millióit hagyták cserben a forgalmazók, azonban úgy fest mégis lesz valami a Halo moziból, ugyanis a Microsoft és a korábbi producer Peter Jackson most összefogtak és neki álltak a munkának.

A digitális effektusok megvalósításáért az a Weta Digital és az a Weta Workshop felel, amelyet anno pont Jackson alapított a Gyűrűk Ura trilógia apropóján, így garantáltan minőségi látványvilággal lesz dolgunk. Pontos infókra egyelőre még nem derült fény, így addig lessétek meg az első komolyabb, közel hat perces rövidfilmet.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29