Hivatalos oldal, tréler, képek…kell ennél több?
Northrend igazán változatos tájakkal szolgál majd. Ugyan többnyire havas, jeges, zord vidékeken kalandozhatunk majd, a készítők váltig állítják, hogy azért akadnak majd igazán érdekes helyszínek is. Az őslakosok a viking szerű Vrykul, akik emberszerű teremtmények, azonban a a Lícskirály elszívta a maradék eszüket is, így velük vigyázni kell, az esetek többségében nem szívesen látnak majd bennünket. A másik nép a Tuskarr. A Vrykulok ellentetjei, barátságos, melegszívű népség.
Az első hőskasztról is meg tudunk pár érdekességet. A Death Knight tulajdonképpen egy nehézpáncélt viselő tank és DPS hibridje. Mivel alapból 60-as, 70-es szintről indulunk a Blizzard gyakorlatilag alternatívaként kínálja a 80-as szint elérése után a Halál Lovaggá való átváltást. Amint elérjük a kívánt szintet egy Warlock epic mount küldetéséhez hasonlítható kihívással kell majd farkasszemet néznünk és amint átugrottuk ezt a lécet is, azonnal a hőskaszt első jeles képviselőjévé változhatunk át. A jól bevált düh, energia és mana helyett egy speciális rúnakard jelenik meg az életereje alatt, melyre hat különböző rúnát véshet a játékos. Többek között a fagy, vér, szentségtelen. A különböző képességek előcsalogatásához a különböző rúnák kombinálására van szükség. Ha az adott képességeket elhasználtuk, akkor a rúnáknak egy ideig "töltödniük" kell, addig sajnos nem használhatóak.
Egy új szakma is helyet szorított magának a sok-sok újítás mellett. A "Ráolvasás" – Inscription – tulajdonképpen a már meglévő varázslatok tulajdonságait kombinálhatjuk, változtathatjuk.
A sok-sok információ mellé sikerült beszereznünk az első hivatalos trélert is. Ezt vetítették le a srácok a nyitóceremónián. Ezenkívül megérkeztek az első képek, illetve a hivatalos oldal is röppályán van már, úgyhogy tessék bogarászni az oldalt, a képeket és a videót pedig lecsekkolni. Öveket azért kapcsoljátok be, mert alázás következik!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…