Kategóriák: PC hírek

Már a Blizzardot is perlik

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Silicon Knights kontra EPIC botrány után a Blizzard képviselői is megjelenhetnek majd a bíróság előtt.

Kitört a pereskedési láz. Ezúttal a Blizzard került bajba, ugyanis a kínai Founder Electronics szabadalmi jogok megsértésével vádolja a csapatot. Állításuk szerint a Blizzard a World of Warcraftban öt olyan betűtípust is felhasznált, amit a cég gyártott, így közel 100 millió juant, azaz durván 13 millió dollár kártérítést követel a kínai betűgyártással foglalkozó cég.


A ludas ennek ellenére mégsem a a játékot hegesztő csapat, hanem a kínai terjesztésért és a helyi, országos üzemeltetésért felelős The9, ugyanis a lokalizált betűtípusokat ők passzírozták bele a játékba.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03