Kategóriák: Hírek

Xbox 360 hírmorzsák

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hirtelen bekövetkező PlayStation 3 árcsökkenés híre hallatán a rendmondiak válaszlépésekre szánták el magukat.

A tegnap bejelentett PlayStation 3 árcsökkentést követően Peter Moore Xbox-pápa számos, a következő hetekben, hónapokban végrehajtandó intézkedést jelentette be.

Az első és legfontosabb lépés, amit a Microsoft X360 masináival kapcsolatban eszközölt az a korábban szokásos egy évnyi garanciának háromra növelése – ez nem csak az újonnan vásárlókara vonatkozik, hanem mindenkire, aki rendelkezik a masinával -, ami valószínűleg a mostanában egyre elterjedtebb hardware hiba, a “három piros ledes” (népszerűbb nevén: Red Ring of Death, azaz RROD) miatt volt szükségszerű meglépni. Moore azt is elárulta, hogy lassan sikerül kiküszöbölni a hiba okát, így az újabb szállítmányokban a RROD elvileg már nem léphet majd fel hibaként. Azt a híresztelést is cáfolta, miszerint a Forza Motorsport 2 okozná a különös jelenséget. Egyértelműen leszögezte, hogy hardveres problémáról van szó, így annak okát és forrását a gép lelkének szétboncolásával kezdték feltárni és megoldani. Az is kiderült a redmondiak nyilatkozatából, hogy a meghosszabbított garancia mellett kárpótolják azon vásárlókat is, akik a fent említett hiba miatt már kénylelenek voltak szervízbe vinni a gépüket. Erre közel 1,05-1,15 milliárd dollárt különített el az óriáscég.

Ami már kevésbbé fontos, de inkább érdekes hír, az az, hogy június végéig közel 11,6 millió eladott X360-at tudhat maga mögött a Microsoft, ami nagyon szép eredménynek számít. Még akkor is, ha a korábban kitűzött célt, a 12 milliós álomhatárt nem sikerült elérnie a csapatnak, de Moore nyugalomra intett mindenkit, ugyanis elárulta, hogy 2008-ban már nyereséges lehet a next-gen bíznisz, aminek legfőbb oka a hamarosan debütáló raklapnyi minőségi stuff lehet.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30