Kategóriák: PC hírek

Érkezik a SimCity-sorozat legújabb tagja

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bejelentette az EA, hogy idén novemberben bővül a népszerű sorozat.Az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette, hogy a méltán népszerű SimCity-sorozat idén novemberben bővül az 5. résszel. A címe: SimCity Societies lesz.

A negyedik rész 2003-ban jelent meg, szóval éppen ideje volt az új rész érkezésének. Pletyka persze volt már, hogy készül az új rész, de eddig hivatalosan nem erősítették meg. A Societies-ben is egy virtuális város polgármesterei (kicsit talán még mindenhatóbbak) lehetünk. Mi határozhatjuk majd meg a város arculatát berendezését, orientációját. Zöld övezeteket, iskolákat, irodaházakat hozhatunk létre, megszervezhetjük a közlekedsét, szóval a város életében mélyen belenyúlhatunk majd.

Több mint 350 különböző épület közül válogathatunk, amelyeket akár kombinálhatunk is majd. Természetesen minden épület a városunkra is hatással lesz, például egy csokigyártól jobb lesz a kedvük a lakosainknak.

A megjelenés Amerikában és Európában is novemberben várható. A bejelentés mellé hivatalos képek is érkeztek, amelyeket a galériánkban nézhettek meg.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30