A LucasArts és a MechAssaultot jegyző Day 1 Studios ma délután nyílt sajtólevélben leleplezte legújabb játékát, a Fracturet, mely PS3-ra és X360 érkezik majd 2008 közepén.A történet szerint valamikor 2100 közepén egy hatalmas ökológiai katasztrófa helyszíne lesz a Föld. A jégsapkák teljesen elolvadnak, a Mississippi folyó pedig kilépve medréből két részre szakítja az Egyesült Államok területét. A "Nagy Áradás" néven elhíresült katasztrófa az államok jelentős hányadát lakhatatlanná tette, az éppen hatalmon lévő kormány pedig két részre szakította az országot, így jön létre a keleit oldalon a Atlanti Szövetség, Európa nagy szövetségese, akik szerint a kibernetikában rejlik a jövő és a túlélés lehetősége, így a már közel 150 éve létező technológia gyorsütemű fejlesztésébe vágnak. A túloldal, azaz a nyugati régió ázsiai szövetségesekre tesz szert és Csendes Köztársaság néven alakítanak új országot. Szerintük a genetikában rejlő lehetőségeket kellene jobban kutatni, ugyanis csak így lenne esélye az emberiségnek újra benépesíteni a Földet.
Az első komolyabb konfliktusra valamikor 2161-ben kerül sor, amikor az újonnan megválasztott elnök a nem engedélyezett katonai előkészületek hírére csapást rendel el a kiszáradt San Francisco-öböl ellen. Itt csöppenünk mi bele a sztoriba Mason Briggs személyében, akire komolyabb feladatot szab a kormány.
Szerencsére a hivatalos oldal után az első képek és napvilágra kerültek, sőt, az első mozgóképes anyag is betoppant. Krémek a galériában, hivatalos honlap itt, a videó meg ezen és ezen az oldalon leshető meg!
Fogatot fogatok, akkor is ha veszítek vagy fogadok.
Züm züm züm, kiszívom a véred, akkor is, ha nem kéred!
Pajzsként véd a lovagom, szívét magamnak fogadom.
Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.