Kategóriák: Hírek

GDC 2007 – „A Wii egy rakás sz*r”

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Chris Hecker, a Spore gammán jelenleg is dolgozó Maxis alkalmazott ezen szavakkal illette a Nintendo next-gen konzolját. Lássuk, miért is gondolja így!

Tegnap reggel a fejlesztők egy kis csevelyre gyűltek össze, ahol Chris Hecker, a Maxis alkalmazotja a Nintendo Wii név hallattán teljesen kifakadt. Hecker jelenleg a Spore-on dolgozik és a következőket mondta:

"A Wii egy nagy rakás sz*r! A Wii nem más, mint két GameCube összerakva, ráadásul a konzol sem annyira erős -technikailag -, hogy azt a teljesítményt hozza, amit a fejesek elvárnak tőle."

Habár Hecker teljesen lehúzta a masinát, azért még megjegyezte, hogy vannak olyan képességie a gépnek, amik megfelelőek – például a grafika -, de véleménye szerint kolyomabb AI-t igénylő alkotások megvalósítására teljesen használhatatlan lesz majd a Nintendo next-gen konzolja.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20