Kategóriák: Hírek

Megújuló PSP, új Xbox? – Hírek a nagyvilágból

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A két nagy rivális konzolgyártó cég, a Microsoft és a Sony is érdekes hírrekel árasztotta el a mai nap az internet hírcsatornáit.

Először a Sony kürtölte világgá, hogy egy teljesen megújult PSP-n dolgoznak. Ray Magurie, a Sony angol bázisának feje az éppen zajló PSP in Education konferencián árult pár érdekességet a közelgő felturbózott PSP-ről. Az úriember elárulta, hogy az eddigi koncepció marad, azonban vaószínűleg könnyítenek a marokkonzol súlyán és az árát is megpróbálják valamelyest lecsippenteni. Az is biztos, hogy a jelenlegi kijelző méret megmarad, így ebben nem lesz változás.

A Microsoft sem akart természetesen lemaradni a Sony mögött, így ők is érdekes infomorzsákat hintettek el a mai nap során. A híreket maga Peter Moore ejtette el az EGM magazinnak adott interjújában. A beszélgetésből megtudtuk, hogy a redmondiak nem akarják magára hagyni majd az X360-at mind addig, amíg arra igény van, így nem kell aggódni, még kó pár évig támogatást élvez majd a konzol. Az is biztosnak látszik, hogy 2011 és 2012 magasságában érkezhet a következő masina. Moor elárulta, hogy az X360 munkálatai után gőzerővel azon vannak, hogy feltérképezzék a jövő CPU-jait, melyek a fent említett időszakban már implantálhatók lesznek a következő generációs Xboxba.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20