Kategóriák: Hírek

GDC 2007: Microsoft tervek

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Lassan, de biztosan közeledik az idei Game Developers Conference, amely március 5-től egészen március 9-ig tart majd. A San Franciscoban megrendezésre kerülő rendezvényen a játékipar színe, java jelen lesz. Mi most a Microsoft terveit vettük górcső alá.

Lassan, de biztosan közeledik az idei Game Developers Conference, amely március 5-től egészen március 9-ig tart majd. A San Franciscóban megrendezendő rendezvényen a játékipar színe, java jelen lesz. Mi most a Microsoft terveit vettük górcső alá.

A Kotaku értesülései szerint az idei GDC-n a Microsoft igazán ínycsiklandozó bejelentésekkel készül. A középpontban természetesen a készülő X360 projektek, valamint a Games for Windows keretén belül zajló fejlesztések állnak majd. Ezt egy szép nagy bemutatóval szeretné indítani a gárda, majd kedden, azaz március 6-án a redmondiak munkatársaival lehet beszélgetni. Szerdától egészen péntekig Shane Kimet, Chris Satchellt, Scott Hensont és Dave Mitchellt faggathatjuk majd a Xbox 360 és Games for Windows bejelentések megkaparintása céljából, majd az egész rendezvényt egy záróbulival zárja Bill papa vállalata.

Röviden, tömören ezekkel a programokkal szolgál a Microsoft, persze egyelőre nem tudni, hogy milyen bejelentésekre és egyéb lelepleződésekre kerül majd sor, annyi viszont biztos, hogy mi ott leszünk és mindenkit jól kifaggatunk.

Legfrissebb bejegyzések

Meat Grinder: Hotdog Simulator játékteszt

Egy olyan hotdogozónak a működését kell fenntartanod, ahol a vendégeknek fogalma sincs róla, hogy miből…

2026-08-12

Shards of Order – betekintő

A Shards of Order az Awaken Realms legújabb, komor deckbuilder játéka, mely számos érdekes mechanikával…

2026-08-07

The Alters: Last Variable – DLC betekintő

A zseniális Alters alapjáték kiegészítőjeként a Last Variable a befejezés után veszi fel a fonalat,…

2026-08-06

HBO Max – 2026 augusztusi ajánló

Érkezik a DC univerzum legújabb fejezete, a Lámpások sorozat, számos izgalmas doku-story a vadállat kereskedelem…

2026-08-05

World of Tanks Modern Armor – Visszatér a Metal Fest 2026, élén a Five Finger Death Punch zenekarral

HAT ZENEKAR. KÉT ÚJ FŐFELLÉPŐ. NINCSENEK HATÁROK. Az FFDP jelenleg Észak-Amerikában turnézik, hogy népszerűsítse vadonatúj,…

2026-08-05