Kategóriák: Hírek

Nintendo érdekességek

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közeledik a hétvége, azonban a Nintendo még ilyenkor is tud érdekes információkkal szolgálni. Első körben talán említsük meg, hogy a sokat emlegetett csuklópánt körül hercehurcát végre lezárta a csapat és egy „továbbfejlesztett” csuklópánttal szeretne pontot tenni az „i”-re a Nintendo…Közeledik a hétvége, azonban a Nintendo még ilyenkor is tud érdekes információkkal szolgálni.

Első körben talán említsük meg, hogy a sokat emlegetett csuklópánt körül hercehurcát végre lezárta a csapat és egy "továbbfejlesztett" csuklópánttal szeretne pontot tenni az "i"-re a Nintendo. Tudniillik sok felhasználó számára gyengének bizonyult ez a frappáns megoldás és elég sok összetört tévé lett a játszadozások végeredménye. A kyoto-i gárda ma egy hivatalos közleményben adta tudtunkra, hogy az újonnan piacra kerülő kontrollerek mellé már egy megerősített csuklópántot mellékeltek, amit a régebbi verzióval rendelkezők is nyugodtan beszerezhetnek, ha besétálnak a megfelelő helyre és becserélik a régi csuklópántot, így nem csak az újonnan vásárlók lesznek biztonságban.

Mégegy hír felröppent a csapat házatáján. A hivatalos japán oldalon olvasható, hogy a srácok a 2006 január és 2006 július között gyártott Nintendo DS-ek egy részéhez gyártott hálózati csatlakozók hibásak. Az elektromos hálózatról történő töltés közben az adapter túlhevítheti a marokkonzolokat annyira, hogy azok sérülnek a magas hőmérséklettől. Hibajelentésről még nem érkezett hír, de a Nintendo közel 200 000 dbot ingyenesen visszacserél, ugyanis a hiba mind a Lite, mind a normál verziónál felléphet.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13