Mesterlemezre került a WoW kiegészítője, így most már biztos, hogy a január 16-ai dátum tartható. Jó sorbanállást kívánunk, valamint javasoljuk, készüljetek fel hatalmas patch-ek töltögetésére.Az egyik fórumon hintette el az egyik GM, hogy ugyan nem verték nagy dobra, de mesterlemezre került a kiegészítő, így most már a gyártás fázisába került, és így a január 16-ai megjelenés is tartható. Természetesen ez egyben azt is jelenti, hogy, a béta alapján, a most gyártásra küldött verzió még jócskán tartalmaz hibákat és lesz egy halom dolog, amit ki kell javítani már a megjelenésének napján is, úgyhogy készüljetek arra, hogy óriási patch-áradat várható januárban a Burning Crusade mellé.
A patch-ek egy része majd a hibákat, a másik részük pedig azon tartalmakat orvosolják majd, amikkel nem készültek el a fejlesztők időre.
Jó sorbanállást kívánunk a megjelenés napjára azoknak, akik előrendelték a játékot! (Aki ezt eddig nem tette meg, ne nagyon számítson arra, hogy első körben hozzájut a kiegészítőhöz, Collector’s Editionről pedig még kevésbé álmodozhat.)
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…