Végre megérkezett a vadnyugat szívében játszódó Call of Juarez első, kipróbálható demója, mely egyelőre csak német nyelven érhető el.
Végre megérkezett a vadnyugat szívében játszódó Call of Juarez első, kipróbálható demója, mely egyelőre csak német nyelven érhető el. A közel 550 MB-s demonstrációban két egyjátékos pályán tehetjük próbára fegyverforgató tudományunkat. A német nyelvű demó mellé érkezett hat darab kép is, melyek természetesen galériánk falai között máris megtekinthetők.
UPDATE: A német nyelvű demó megérkezését követően a Techland és a UbiSoft bejelentette, hogy a következő évben, azaz 2007-ben a játék a next-gen konzolokra is kapható lesz, továbbá most már az is biztos, hogy a US verzió megjelenése csúszik. A felemás hírek után, azonban zárásként egy örömtelivel is szolgálhatok, ugyanis a tegnap nap folyamán a demo angol nyelvű változata is elérhetővé vállt.
A Golden Swirl egy egyszerű mechanikai változtatással teljesen más irányba tereli a roguelike pakliépítőket: kiveszi…
5 hosszú év után megjelent a Valheim 1.0 frissítése, mely olyan magasságokba emelte a játékot,…
A World of Warships játékosai először belevethetik magukat a vadonatúj „Horror from the Abyss” eseménybe,…
A Handle with Care! a PlayFusion fizika alapú "postaszimulátor" játéka, mely mechanikailag a REPO-hoz áll…
Érkezik az HBO első magyar true crime dokumentumsorozata, az Az igazság mániákusai, valamint a nemzetközi…
Fogatot fogatok, akkor is ha veszítek vagy fogadok.