20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mert a környezet igenis számít.A 10tacle Studios gondozásában készül a fantasy-akció, amely az Elveon névre hallgat. A készítéshez már különböző dolgokat eddig is licenszeltek, mint amilyen az Unreal 3 motorja, vagy az Avid Alienbrain szoftvere. Most egy újabb technológiát jelentettek be, amely a SpeedTreeRT névre hallgat, és arról gondoskodik, hogy a játékban található fák minél élethűbben fessenek a monitoron.

Ez mind szép és jó, ám sajnos eleddig nem nagyon juthattunk hozzá aktuális képekhez a játékból ahhoz, hogy eldönthessük, megérte-e ezt a sok-sok technológiát mind belesűríteni a programba. Erre azonban talán már nem kell sokáig várnunk, hiszen a játékot részletesebben tervezik bemutatni az idei E3 kiállításon. Ettől még a megjelenésig a tervek szerint akkor is várnunk kell egy évet, de reméljük, a kiszivárogtatott információkból ki fog derülni, hogy érdemes-e számolni a megjelenésig hátralévő napokat-hónapokat.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30