Március 24-étől a boltokban.
Az Eugene Systems szépen halad a cél felé az Act of War című 3D stratégiai játékuk kiegészítőjével, a High Treason-al. Közel egy hete adták ki a kiegészítő demóját, most pedig már arról számolhatok be, hogy be is fejezték a fejlesztést.
Mint akkor elmondtam sajnos csak a demóhoz nem kellett az alapjáték, az Act of War, a végleges kiegészítő futtatásához szükségünk lesz rá. De megéri a hajcihőt ugyanis így egy egész stratégiai játékot főzhetünk magunknak. Nagy hibája volt az alapjátéknak, hogy nem használhattuk ki a vizi hadászat erejét. A kiegészítő nagyobbrészt ezt hivatott orvosolni. Persze nem csak beledobáltak pár új egységet és most kiadták, komoly fejlesztéseket hajtottak végre a játék motorjában. Külön fizikai motor figyeli a vizek hullámzását, ha az tárgyakba ütközik. Mindezek mellett pedig új egyjátékos küldetések és többjátékos térképek is helyet kaptak.
Európaszerte március 24-étől lesz megvásárolható a kiegészítő. Egyidőben megjelenik a Gold verzió, amely az alapjátékot és a kiegészítőt is tartalmazza.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…