Kategóriák: PlayStation Portable

Sakkrajongók játéka PSP-re

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Konami bejelentette új játékát, amely még csak munkacímen hallgat a Chess Battle névre.Talán nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljátok, a cím egy sakkprogramot
takar, amely a kor vívmányait kihasználva szép grafikával, valamint vezetéknélküli játékmódokkal fog
debütálni 2006 őszén.

A játék során természetesen mindenféle speciális effektekkel is
találkozhatunk majd, hiszen ahhoz, hogy a csatákba jobban beleélhessük magunkat, a készítők szerint
szükség lehet az egyes pozíciók megszerzését kísérő animációkra is.

Hogy még jobban
színesítsék a repertoárt, a játékba egy történeti szált is építettek, amely szerint öt faj küzd a
többiek feletti hatalom megszerzéséért.

Mindezek mellett elérhető lesz a hagyományos 2D-s
nézet is a „hardcore” sakkozók számára, és lehet majd internetes bajnokságon is indulni, ahol a
játékkal játszó összes játékossal versenghetünk majd az elsőségért.

Megosztás
Közzétette:
Chilly

Legfrissebb bejegyzések

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03

The Bloodline Korai Hozzáférés betekintő

Egy hősi vérvonal leszármazottjaként a rajtad múlik a világ megmentése. Készen állsz a feladatra?

2024-05-02