Bár a Microsoft folyamatosan hangoztatja, hogy elegendő a raktárkészlet, akadoznak a szállítások Amerikában, többek között a GameStop-nál is, ahol komoly a baj…A GameStop járt talán a legrosszabbul az összes kereskedő közül, mivel
közel 30%-át az előrendeléseknek még nem sikerült teljesítenie. Ez igencsak komoly
presztízsveszteség lehet a cégnek, akik úgy néz ki, csak februárban fogják tudni kiszállítani az
utolsó rendelt darabokat, és az is kérdés, hogy az előrendeléseket hányan mondhatták vissza, hiszen
eredetileg a vevők arra számítottak, hogy novemberben kaphatják kézhez a Microsoft következő
generációs konzolját.
A fő problémát az okozta a konzol megjelenésekor, hogy három piacra is
közel egyidőben kerültek ki az Xbox videojátékok, ez azonban nem bizonyult nyerő stratégiának,
hiszen szinte mindenütt azonnal elkapkodták a raktárkészletet, és a gyártósorokról most is kevesebb
konzol gördül le, mint amennyire igény lenne a világon.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...