Kategóriák: PC hírek

Beborult az ég Csernobil fölött!

21 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Gameguru emberkéig egy érdekes cikket jelentettek meg az oldalukon.

Hatalmas nagy káosz alakult ki a S.T.A.L.K.E.R. körül, derül ki mindez a Gamemag.ru oldalon megjelent cikkből, amit a Gameguru emberei azon nyomban le is fordítottak.


A cikkből egyértelműen kiderül, hogy hatalmas fejetlenség alakult ki az elmúlt évek alatt a játék körül. A THQ novemberben leállította a játék fejlesztését, pedig az sehogy sem állt, azonban egy THQ alkalmazott az IGN egyik újságírójának elárulta, hogy 2006-ban mindenképp meg kell jelennie a játéknak.


Az irományból az is kiderül, hogy a STALKER fejlesztőgárdájának nagy részét más projektre irányították át, így a meg maradt alkalmazottak feleslegessé válltak és megválltak tőlük, ennek ellenére a THQ kiküldött egy emberkét, aki a játék elkészítéséig felügyeli majd a munkálatokat.


Ekkora káosz közepette nem is csoda, ha olyan híresztelések és lábra kaptak, amely szerint a THQ már egy másik csapatot is felkeresett a játék befejezésére, de ennek az esélye elég csekély, mivel a forrás nagy része nincs dokumentálva.


További forrásokból olyan infók is kiszivárogtak, miszerint az X-Ray engine mellett egy teljesen új motoron is dolgoztak a GSC-s arcok, de időközben sokan kiváltak a csapatból és a távozott tagok magukkal vitték az új motort.


Hogy ezekután mi is lesz a STALKER sorrsa, az nagy kérdés, de reméljük kijön a drága és nem kerül a DNF sorsára…

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29