Kategóriák: Hírek

Problémák az Xbox 360-nal

21 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mi a legfőbb ismertetőjele a Microsoftnak? Hát persze, hogy a kék halál. Szerencsére az Xbox-felhasználók sem kell, hogy kimaradjanak a jóból…Több forrás is említette, hogy a napokban Amerikában megjelent Xbox 360
konzolok különböző alkalmakkor képesek kifagyni, elszállni. Mégpedig
nem is valami tuningolás vagy speciális beállítások során, hanem az
alapbeállításokkal futtatott játékok esetében. Volt olyan felhasználó
is, aki még egy kört sem tudott végigtolni a PGR 3-ban.

Hogy pontosan mi is okozhatjak a problémákat, és hogy egyedi esetekről,
esetleg rossz szériás alkatrészekről, vagy másról van szó, egyelőre még
nem tudni. A képeket azonban érdemes megnézni, úgyhogy klikk ide!

A másik érdekesség, hogy a számítások alapján a Microsoft megint bukik
a konzoljain: olcsóbban adja azt, mint amennyibe a benne lévő
alkatrészek kerülnek. Ez pedig azt jelenti, hogy megint csak rizikózik
a cég, és arra számít, hogy a megjelent játékokból szerez majd elegendő
bevételt, ami fedezni fogja az előállítási költségeket. Egyes
számítások szerint egy-egy játékgépen akár 126 dollárt is bukhat a cég,
ám valószínű, ismervén a cég üzeltpolitikáját, hogy a beszállítóitól is
alacsonyabb árat csikar ki a tömeggyártás okán, így ez az összeg ennél
valamennyivel biztosan alacsonyabb.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29