Kategóriák: Hírek

Ingyenes internet Mountain View-ban

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Google főhadiszállásának városában jövőre bárhol lehet majd ingyen internetezni Wi-Fi eszközökkel.A Google elég komoly kampányba kezdett azért, hogy még több
internetezőt tudhasson magáénak. Ennek eredményeképpen a
főhadiszállásuk környékén, valamint jövő júniusra egész Mountain
View-ban ingyenesen lehet Wi-Fi eszközökkel internetezni.

Két hónappal ezelőtt a Google tett egy ajánlatot San Francisco
városának is, felajánlva, hogy az egész városnak (kb. 744ezer ember)
ingyenes Wi-Fi internetet tesz elérhetővé. A város azonban egyelőre még
nem hozott döntést az ügyben.

A Google az internetelérésért semmit sem kér, ám tervezi értéknövelt
szolgáltatások elindítását is, amiért viszont már fizetni kell.
Egyelőre a Google tervei között azonban nem szerepelnek az egész
országra kiterjedő tervek az ingyenes netet érintően.

Ehhez képes érdekes hazánk helyzete, ahol az olyan településeken,
illetve budapesti kerületek egyes részein, ahol nem érhető el az
ADSL-szolgáltatás és/vagy a kábeltévés internet, jelenleg egy 100 órás
betárcsázós modemes elérést közel 10.000 forintért (telefonköltséggel
együtt) próbálnak meg rásózni az emberekre a T-vállalatnál.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20