Kategóriák: CikkekPC tesztek

Incremental Factory – Betekintő

A resource management játékok esetében gyakori az, hogy a szimplifikált grafika nagyon mély mögöttes játéklogikát rejteget. Nincs ez másképp a jelenlegi játék esetén sem, amely már most a Korai Hozzáférési szakaszában is elég komoly tartalommal rendelkezik. Lényegében egy gyár termelésének megtervezése és felépítése lesz a feladatunk, csak annyi csavarral, hogy nem egy 3D világban építkezünk, hanem inkább egy tervezőasztalon nézzük a folyamatábrák haladását.

A játékban folyamatosan haladunk előre egyre komplexebb termelés és felhasználás irányába. Először szinte Cookie Clicker-szerű manuális kattintással termelünk és dolgozunk fel. Ezt váltja fel először a kitermelő nodeok létrehozása, majd szép lassan a feldolgozás is automatizálásra kerül. A célunk végül, hogy egy teljesen önműködő rendszer hozzunk létre, mint például egy Factorio esetében, csak itt a grafikus megjelenítés nagyon le lett egyszerűsítve.

A komplexitás kezelésére több eszköz is lehetőségünkre áll: az anyagokat, feldogozókat és termékeket tudunk külön színnel jelölni; a különböző nodeok szerepét a formájuk is jelzi a folyamatábrában; az összekötő sávokon releváns, valós-idejű termelési/haladási adatokat látunk, amelyek működés közben segíthetnek az optimalizálásban; nodeok kapcsolásakor ikonokat is látunk a kapcsolók végpontjain, hogy egyszerűbben áttekinthető legyen.

Ha valaki a stratégiai részét szereti az ilyen „gyárépítős” játékoknak és nem a tényleges építési elemeit, akkor azok számára mindenképp ajánlom, hogy nézzen rá erre a játékra. Picit lassan indul be, de ugyebár minden kezdet nehéz. Pillanatok alatt viszont azon kapjuk magunkat, hogy egy hatalmas adattömeg tölti be a képernyőt és mindenhol világító sávok és számok terítik be a játékteret. Folyamatos frissítések érkeznek a játékba az Early Access launch óta és még egyelőre úgy tűnik, hogy továbbra is rendszeres hotfixek és feature updatek érkeznek még a jövőben.

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09