8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha valakinek hirtelen nem ugrana be, a Sucker Punch felelős olyan sikerdíjas alkotásokért, mint az Infamous széria, de nekik köszönhetjük a Sly Collection-t is.

Új játékuk a Ghost of Tsushima egy open-world akció játék lesz, nagyban építve a lopakodásra is. A történet szerint 1274-ben járunk, a helyszín pedig a feudális Japán lesz. Az események a szamuráj Jin körül fognak bonyolódni, aki a Mongol invázióba belefolyva veszi fel a harcot a betolakodókkal szemben.

Tsushima sziget az első volt a Mongol invázió során, amit a hódítók elfoglaltak 1274-ben. A fejlesztők szerint egy változatos helyszínt fogunk kapni, kastélyokkal, bambusz erdőkkel és sok mással. Nate Fox ,a játék rendezője azt mondta, hogy: „olyan játékot akarunk csinálni, amivel mindenki játszani akar, de még senki nem csinált korábban.”

 

A játékot már három éve fejleszti a stúdió, de megjelenési dátumot még nem kaptunk, talán 2018 vége felé számíthatunk rá. A fenti trailer a játék motorját használva készült.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13