Rendezvények

Hyp-R Zone szabadulószoba – élménybeszámoló

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábbi cikkünkben már meséltünk arról, mi mindent próbálhattok ki a József körúton található intézményben, így erre most külön nem térnénk ki. Ha lemaradtál a cikkről, itt bepótolhatod!

A Hyp-R Zone legújabb attrakciója az alagsorban található börtönszoba, amely legfeljebb 8 fő számára nyújt kellemes szabadulási élményt. A koncepció érdekessége, hogy rögtön kezdéskor két részre oszlik a csipet csapat, és két külön cellába zárják a játékosokat. Ettől nem csupán hangulatosabb lesz a kiszabadulás, hanem hamar szerephez jut az is, hogy kis idő múltán a két cella kommunikálni tud egymással, és a végső kiszabaduláshoz természetesen igencsak komolyan együtt is kell működniük. Ez az elején még csak üzengetés formájában történik, de a végjátékra természetesen kinyílnak a cellaajtók, és az őrszobában teljesedik ki és zárul le a történet.

Több poént nem szeretnék lelőni, hiszen érdemes első kézből megtapasztalni az élményt. Mindenesetre annyit még elmondanék, hogy igencsak hangulatos a történet, a berendezési tárgyak és a rendszeres időközönként arra járó börtönőr ezt kellőképpen kiegészíti, ráadásul a feladványok megoldásában is vannak új, máshol még nem látott, ötletes elemek. A tapasztaltabb játékosok számára a legtöbb feladvány megoldása nem okoz majd nehézséget, és elegendő lesz a rendelkezésre álló egy óra, a járatlanokat azonban egy-egy fejtörő jobban megizzaszthatja, és segítségre is lehet szükségük.

Mi nagyon jól szórakoztunk a szoba tesztelésekor. Menet közben az is kiderült, hogy haladók esetén a legideálisabb egy 6 fős csapattal nekiindulni a kalandnak, a két cellában ugyanis 3-3 ember tud a leghatékonyabban dolgozni, és akkor optimális esetben senki sem marad le egyik feladvány megoldásáról sem, de 4 fős létszám mellett is még élvezhető a játék. Kezdőknél pedig kifejezetten jól jöhet a plusz segítség, hiszen több szem többet lát. Szabadulásra fel!

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30