Filmhírek

Heti filmajánló – Han Solo egy Star Wars történet

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Solo: Egy Star Wars-történet, vagy egyszerűen Solo, 2018 májusában bemutatásra kerülő amerikai űrwestern film, a Csillagok háborúja-filmsorozat része. A filmet 2017 januárjában kezdték forgatni a London melletti Pinewood Studiosban.A film kezdeti rendezői Phil Lord és Christopher Miller voltak, helyüket 2017 júniusában Ron Howard vette át. A filmet Jonathan Kasdan és Lawrence Kasdan forgatókönyve alapján forgatták; és a Lucasfilm, a Walt Disney Pictures leányvállalata gyártotta. Magyarországon a Fórum Hungary forgalmazza.

A Solo a 2016-ban bemutatott Zsivány Egyes után a második Csillagok háborúja-antológia film. A Csillagok háborúja univerzumán belül a Solo cselekménye az 1977-ben mozikba került Egy új remény előtt játszódik. Középpontjában a csempész Han Solo kalandjai állnak fiatalkorának abból a szakaszából, amikor Solo megismerkedett Csubakkával és Lando Calrissiannal. A többi filmben Harrison Ford által alakított Solót ebben a filmben Alden Ehrenreich játssza, aki mellett feltűnik még Woody Harrelson, Emilia Clarke, Donald Glover, Thandie Newton, Phoebe Waller-Bridge, Joonas Suotamo és Paul Bettany is.

A Solo világpremierje 2018. május 15-én volt a 2018-as cannes-i fesztiválon. A magyar mozik 2018. május 24-én vetítik a filmet.

Megjelenés dátuma: 2018. május 24.

ALKOTÓK

Rendező: Ron Howard
Zenéjét szerezte: John Powell, John Williams
Forgatókönyv: Jon Kasdan, Lawrence Kasdan
Producerek: Kathleen Kennedy, Allison Shearmur, Simon Emanuel

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29