Fantasy Network – Játékteszt

A Fantasy Network első pillantásra is olyan indie játék, amely nehezen engedi el a játékos figyelmét. Talán mert örök kislány maradtam, és mind a mai napig különös szeretettel fordulok a mesékhez, de ez a játék már az első pillanatban szorosan magához ölelt. Élénk, szinte rajzfilmszerű látványvilága, kézzel rajzolt karakterei és játékos színvilága olyan érzést keltett, mintha egy rég elfeledett, kedves mesekönyv lapjai közé léptem volna be. Holua látványa azonnal kíváncsivá tett, ám néhány óra elteltével világossá vált számomra, hogy a Fantasy Network legnagyobb ereje nem kizárólag a történetben rejlik. A központi narratíva meglehetősen egyszerű: végigvezeti Lynt a világon, miközben új helyszíneket és szereplőket tár elé, de ritkán éreztem azt, hogy mindenáron tudni akarom, mi történik a következő pillanatban. Sokkal inkább maga az út érdekelt. Holua felfedezése, a mellékesnek tűnő beszélgetések, az emberek történetei és a világ apró részletei sokkal erősebben tartották fenn a figyelmemet, mint a fő cselekmény. A karakterek között akadnak kifejezetten érdekes személyiségek, ám a játék nem mindig hagy elegendő időt arra, hogy igazán kibontakozzanak, ezért a drámaibb pillanatok sem mindig kapják meg azt az érzelmi súlyt, amelyet megérdemelnének. Mégis, mesékhez vonzódó örök kislányként már maga az a világ is elegendő volt, amelyben minden sarkon új szín, új alak vagy új apróság várt rám.

Holua azonban éppen azért válik emlékezetessé, mert nem akar mindent közvetlenül elsőre elmondani. Örök kislányként mindig is szerettem azokat a meséket, amelyek nem rágják a számba a világuk minden titkát, hanem hagyják, hogy én magam fedezzem fel a rejtett összefüggéseket, és a Fantasy Network pontosan ezt az érzést képes megteremteni. A világ története és személyisége gyakran a felfedezésből, az NPC-k félmondatainak meghallgatásából és a különféle rendszerekkel való kísérletezésből bontakozik ki. Az emberek helyszínekről, régi eseményekről, pletykákról és egymásról beszélnek, és ezek az apró információmorzsák időnként egészen váratlan helyekre vezetik a játékost. Különösen jó példa erre a közösségi média rendszere: egy beszélgetés arról, hogy vajon embereket is festménnyé lehet-e változtatni, egy Vennerben található múzeumi festményhez kapcsolódik. Az efféle részletek teszik hitelesebbé a világot, hiszen Holua lakói nem kizárólag Lyn kalandjáról beszélnek, hanem úgy viselkednek, mintha a főhős érkezésétől függetlenül is saját életük lenne. Éppen ezért a játék akkor működik a legjobban, amikor az ember hajlandó letérni az útról, és hagyja, hogy valami elterelje a figyelmét – ahogyan egy gyermek is megfeledkezik a mese eredeti fonaláról, amikor egy különösen érdekes kép, szereplő vagy titkos ajtó ragadja magával.

Ezt az érzést nagyszerűen erősíti Lyn telefonja, amely jóval több egyszerű menünél. Számomra, aki felnőttként is örök kislány maradtam, és imádom a mesék apró, önállóan lélegző világait, különösen kedves megoldás volt, ahogyan a készítők egy hétköznapinak tűnő eszközből a világ felfedezésének új kapuját formálták. A Fantasy Network, a Note Writer, a WindRose Maps, az Exposte, a ScreenTime, valamint az Exit Feather és a Torch mind egy-egy újabb ablakot nyit Holua világára. A közösségi alkalmazásban könyvekről, divatról, ételekről, játékokról, filmekről, zenéről és sportról olvashatunk, a Note Writer a céljainkat követi, a WindRose Maps pedig az eligazodást segíti. Az Exposte fotók és szelfik megosztására szolgál, míg a ScreenTime egy kitalált streamingplatformként működik, saját műsorokkal, például az Eclipse-szel és a Swords of Reigns-szel. Ezen rendszerek közül, önmagukban talán nem mindegyik kínál óriási mélységet, együtt azonban olyan kulturális hátteret teremtenek, amelytől Holua többnek érződik egyszerű játéktérnél. Ráadásul a játékmenet terén is különösen ötletes megoldásokkal találkozhatunk: a játék ügyesen szövi össze a felfedezést, az információgyűjtést és a különféle interakciókat, így a telefon nem pusztán kellék, hanem a világ megértésének és a játékos kíváncsiságának egyik legfontosabb eszköze. Itt az embereknek saját szórakozásaik, hobbijaik, filmjeik és közösségi életük vannak, amelyek Lyn történetétől függetlenül is léteznek – és talán éppen ez az, ami miatt olyan könnyű belefeledkezni ebbe a mesébe.

A világépítés másik kedves részlete a Raven Travel Studios korábbi, 2023-as játékához, a Holua’s Arcadeshez fűződő kapcsolat. Az örök kislány bennem különösen szereti az efféle apró kincseket: azokat a részleteket, amelyeket nem feltétlenül kell megtalálnunk ahhoz, hogy végigjátsszuk a történetet, mégis mosolyt csalnak az arcunkra, amikor rájuk bukkanunk. A Fantasy Networkben elszórva található játéktermi gépeken olyan címekkel találkozhatunk, mint a Don’t Mess With Rick, így az egykor önálló játékként létező tartalom most magának a világnak a részévé válik. Ez apróságnak tűnhet, mégis kellemes folytonosságot teremt: Holua lakói ténylegesen játszanak azokkal a játékokkal, amelyek egy másik játékban önálló élményként jelentek meg. Aki nem ismeri a korábbi címet, annak ezek egyszerűen szórakoztató minijátékok, a visszatérő játékosok számára azonban újabb réteget adnak a világ egészéhez. Hasonlóan erős a vizuális megvalósítás is. Ruralia, Venner, Marsea, az Ice Peaks, a Vulcan Valley és a Mushroom’s Forest mind saját karakterrel rendelkeznek, az élénk színek és a kézzel rajzolt figurák pedig szinte egy animációs sorozat világába helyezik a játékost. Én, aki valahol mélyen mindig is egy mesék között bóklászó kislány maradtam, ebben a látványban különösen könnyen elvesztem: minden területnek saját hangulata, saját színe és saját mesebeli személyisége van. A Fantasy Networköt egy laptopon és egy asztali PC-n is kipróbáltam, és technikai oldalról szinte végig kifogástalan élményt kaptam mindkét platformon: a teljesítmény stabil maradt a felfedezés, a harcok és a minijátékok közben is.

Nem ennyire meggyőző a játék, amikor az irányítás kerül előtérbe. A mesék varázsa ugyan továbbra is ott bujkál a háttérben, ám még az örök kislány türelme is próbára tehető, ha egy platformer-szakasz vagy egy harci helyzet nem úgy engedelmeskedik, ahogyan szeretnénk. A platformer részek és a harcrendszer alapvetően jól működnek, de időnként kissé merevnek érződnek, különösen azokban a helyzetekben, amikor a játék pontos mozgást követel. Lyn normál támadásokat, lövedékeket, blokkolást és különféle esernyő-kiegészítőket használhat, vagyis a lehetőségek száma megfelelő, az egyes akciók közötti átmenetek azonban nem mindig olyan természetesek és gördülékenyek, mint szerettem volna. Ugyanakkor éppen ezen a területen is érződik, hogy a készítők igyekeztek ötletesen bánni a játékmenettel: a különböző mechanikák, minijátékok, felfedezési lehetőségek és interaktív rendszerek folyamatosan új ingerekkel szolgálnak, így a játék ritkán engedi, hogy egyetlen mechanika hosszú időre egyeduralkodóvá váljon. A kezelőfelület szintén kissé zsúfolttá válhat, főleg amikor egyszerre jelennek meg a billentyűzethez és a kontrollerhez tartozó gombkiosztások. Mindez azonban szerencsére nem válik annyira zavaróvá, hogy elnyomja a játék többi erényét. A Fantasy Network folyamatosan váltogatja a felfedezést, a harcot, a minijátékokat, az üzleteket és a különböző közösségi rendszereket, így mire valamelyik elem kezd ismétlődővé válni, rendszerint már érkezik is valami más – egy újabb apró csoda, amely visszacsábít a mesébe.

Éppen ezért a Fantasy Networköt nem elsősorban mély története vagy felejthetetlen karakterei miatt ajánlanám. Ezeken a területeken a Raven Travel Studios még sokkal többet kihozhatott volna a játékból. Az igazi ereje abban rejlik, ami a narratíva körül történik: abban a színes, játékos és meglepően részletgazdag világban, amely arra ösztönöz, hogy ne csak egyik célponttól a másikig rohanjunk. Talán azért is állt hozzám ilyen közel, mert örök kislány maradtam, és még mindig ugyanazzal a kíváncsisággal nyitok ki egy új mesekönyvet, mint gyermekkoromban. A Fantasy Network pedig pontosan ezt a kíváncsiságot jutalmazza. Beszélgess az emberekkel, olvasd el a bejegyzéseket, nézz körül a múzeumokban, próbáld ki az árkádgépeket, fedezd fel az üzleteket és azokat a zugokat, ahová a fő küldetés talán soha nem vezetne el. Ne félj letérni az ösvényről, hiszen a legérdekesebb történetek sokszor ott kezdődnek, ahol a kijelölt út véget ér. Ha hagyjuk, hogy a játék időnként elterelje a figyelmünket, Holua lassan életre kel, és sokkal többnek mutatkozik egy pályákból felépített kalandnál. A Fantasy Network így egy szintet lépett számomra a képzeletbeli ranglétrán: kiváló, lebilincselő és jutalmazó élmény, amely ugyan nem éri el a kedvenc játékaim szintjét a könnyedebb karakterábrázolás és a helyenként merev platform- és harcrendszer miatt, mégis egy olyan rejtett gyöngyszem, amelynek érdemes esélyt adni. Mert vannak játékok, amelyeket egyszerűen végigjátszunk – és vannak olyanok, amelyek néhány órára visszaadják azt az érzést, amikor még hittünk abban, hogy egy mesében bármi megtörténhet. Számomra a Fantasy Network kétségkívül az utóbbiak közé tartozik.