Kategóriák: CikkekPC tesztek

Escape Simulator 2 – betekintő

Van valami különös, nehezen megfogható varázs a szabadulószobák világában. Egyfajta feszült vibrálás, ami teljesen be tudja enni magát az emberbe, már akkor, mikor amikor először belép egy ilyen szobába és meglátja a lakatok seregét melyet fel kell törnie, egy-egy rejtélyes papírdarabot furcsa ábrákkal, melyek mindegyike azt súgja, hogy több van mögötte, mint ami elsőre látszik. A megoldások felismerésének pillanata, de úgy a megoldáson való töprengés is hatalmas élményt tud nyújtani.

Ez az élmény számomra eddig úgy tűnt, hogy csak a fizikai bezártság esetén jön elő, azonban az Escape Simulator 2 teljesen megváltoztatta a véleményem. A rejtélyfejtés mámorító feszültsége csöppet sem csorbul akkor sem, ha minden csupán virtuálisan történik. Főleg úgy, ha barátokkal közösen csöppenünk ebbe az élménybe, és mindenki egyszerre áll neki a feje tetejére állítani a rejtvényszobát.

A fejlesztők története is rendkívül érdekes, ugyanis pár éve, az első rész kiadásakor még nem találtak maguknak kiadót, mert azok szerint „senkit nem fog érdekelni egy szabadulószoba-játék”, majd annak sikere után odáig jutottak, hogy már keresniük sem kell, a folytatást saját maguk adták ki úgy, hogy most már válogatni is tudtak volna a kapott ajánlatok között. Ebben, az első rész diadalittas légkörében született meg az Escape Simulator 2, amely tökéletes folytatása az előző résznek: magán hordozza mindazt, amit a fejlesztők a visszajelzések alapján megtanultak, és az alapokat megőrizve tovább tágítják a játéktér határait.

A folytatás az erős, jól működő alapokra épít, de tovább innovál, és megjelenésében is hatalmasat ugrik elődjéhez képest. A fejtörők komplexebbé váltak és többen játszva a különböző játékosok gyakran eltérő nézőpontokból, egymástól elszigetelve kénytelenek információt cserélni. A Dracula kastélyában például van egy érdekes fejtörő, ahol egy valakinek fejjel lefelé lógva kell a többieknek elmagyaráznia, mit lát, a többieknek pedig egy fejtörőt megoldva kell kiszabadítani a pórul járt társukat. Ezek azok a pillanatok, amitől az Escape Simulator 2 rendkívül emlékezetes lesz mindenki számára.

Az Escape Simulator 2 alapvető kialakításában is érződik, hogy a Pine Studio magabiztosabban mozog, és nagyobbakat vállal: a terek sokkal tágasabbak lett, a tematikájuk érdekes és egyedi, és a tematikák különböző szintjei is logikusan követik egymást. A puzzle-ök nem túlstilizáltak, és bár rávesznek a logikus gondolkodásra nem túlbonyolítottak, inkább organikusan biztatnak a pályák felfedezésére. A gondosan elhelyezett jegyzetek és kellékek úgy vannak elhelyezve, hogy ne legyünk soha teljesen elveszve, ha pedig ez bekövetkezne, akkor segítséget tudunk kérni apró tippek formájában, ami a témához illeszkedő, egyre részletesebben megrajzolt papírfecniket csempész a kezünkbe, ezzel biztosítva azt, hogyha nem jövünk rá valamire magunktól, akkor nem megmondani próbálja a megoldást, hanem óvatosan rávezetni arra.

A játékban három hivatalos helyszín elérhető: Dracula’s Castle, Starship EOS és The Cursed Treasure. Mindegyikük egy-egy jól megkülönböztethető tematika mentén épül fel. Összességében a Dracula’s Castle volt a legemlékezetesebb, de a Starship EOS a tematikus menüivel és okosan használt hologramjaival nagyon közel volt hozzá. Sajnos a Cursed Treasure kissé lemarad a másik két helyszíntől, főleg a technikai problémái miatt.

Ez a fajta jank egyébként már az előző részben sem állt távol a játéktól, és néha még hozzá is tud tenni az élményhez, főleg, ha tudunk rajta nevetni. Az egyetlen alkalom amikor tényleg frusztráló, mikor néha ténylegesen ellehetetlenít egy fejtörő megoldást. Persze ez tényleg ritka, a teljes végig játszás során egyszer fordult elő.

Az Escape Simulator 2 elődjével szemben érezhetően egy magasabb szintű alkotás. Az indie jank mögött ott van egy kiforrottabb dizájn, ami nagyon jót tett a játéknak, valamint kreatívabb pályaszerkezet, emlékezetes tematikákkal és okos feladványokkal, amik, ha még az előző játékban nem is, de most biztosan fel fogja kelteni az emberek érdeklődését. Az Escape Simulator 2 kötelező darab lesz a következő években a logikai játék műfaj szerelmeseinek és a szabadulószoba rajongóinak egyaránt, akár egyedül, akár csapatban.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29