Kategóriák: CikkekPC tesztek

Davy x Jones – Korai Hozzáférés betekintő

A Davy x Jones egy FPS-akciójáték, amely új életet lehel a legendás kalóz, Davy Jones mítoszába. A történet ott kezdődik, ahol a legendás kapitány, Davy Jones élete véget ér. Egy végzetes összecsapás során Feketeszakáll ellen Davy azon kapja magát, hogy a saját legénysége is ellene fordul és bár egy érmedobásban kiderül, hogy a szerencse mellette áll, Teach nem kíméli meg. A túlvilágra Davy feje és teste külön-külön érkezik meg, ahol (bár ekkor még nem tudjuk) a testet irányítva egy intró után, amiben azon merengünk, hogy milyen lehet legendás kalóznak lenni találkozik a két fél újra. Bár Davy, a fej kapja a szöveg 99%-át (ez azért pozitív, mert a szinkronszínész zseniális munkát végzett), a test pedig csak azt tudja ismételgetni, hogy „Jones” a kettő közötti kommunikáció számos formát fog venni a játék során, és együttműködésük nagyon okosan van használva a játékmenet során.

Hogy mi élteti Davy-t és Jones-t a közös haláluk után? A közös céljuk, ami természetesen, hogy bosszút álljanak Feketeszakállon és a saját áruló legénységükön, akik hátba szúrták őket. A játék során mindkét két fél a mi irányításunk alá fog tartozni, miközben természetfeletti tengeri herkentyűkön, hullákon, szellemeken (itt tegyük félre a kérdéseinket) és persze élőhalott kalózokon vágjuk át, illetve lőjük keresztül magunkat a pokol legmélyétől a bosszúnkig.

A Davy x Jones nem próbálja rejtegetni őrületét. A narratíva egyszerre komor és humoros: Davy feje és teste állandóan vitatkozik, mint két, egymással, ami a játékmenetben egy nem-verbális baráti pofonpárbajban nyilvánul meg, melyet Jones oldaláról irányítunk majd. A karakterek közötti könnyed humor és a történet, valamint a környezet által képviselt groteszk kettősség adja a játék egyedi hangulatát.

A harcrendszer lendületes és nyers. Jones egyszerre forgatja kardját és a mágikus kovács pisztolyát, ami inkább egy mini ágyú, mintsem egy sima pisztoly. Davy eközben egyszerre lesz a személyes healerünk, a grappling hook amivel közlekedünk a játék területei között, de képes ellenségeket Jones felé rántani, vagy épp a testet húzni az ellenfél felé.

Ezen felül Davy egy felbecsülhetetlen segítségünk lesz az elrejtett kincsek felkutatásában is: ahogy haladunk előre, új képességeket és fegyver mozdulatokat nyithatunk fel, amikhez komikusan nagy arcade stílusú hatalmas drágaköveket kell gyűjtenünk, melyek legtöbbször elásott cápa alakú ládákban találhatók, amiket Davy segítségével tudunk felhúzni a felszínre, és pár ütés után kiköpik a tartogatott drágaköveiket.

És talán ez az egyetlen pontja a játéknak, ami nagyon nem illik a többi részéhez: a drágakövek. A játék nagyon látványos, Davy Jones kampós kardjától, az élő aranysárkánnyal díszített pisztolyán keresztül a Davy korona alakú koponyájáig zseniális és kreatív látványvilággal gyönyörködtet meg, aztán hasonlóan mutatós cápafej alakú ládákból ’90-es években látott, Jones méretű színes drágakövek ugranak elő. Remélem a korai hozzáférés alatt ez az egy látványelem kap némi ráncfelvarrást majd.

A Davy x Jones világát a Locker, a tengerészlelkek túlvilága adja, amely tele van elátkozott hajóroncsokkal, omladozó szigetekkel, hatalmas szellemszerű halakkal és kísérteties barlangokkal. A Locker nem lineáris, Davy segítségével tetszőleges útvonalakon indulva fedezhetjük fel. Titkos helyeket felfedve és kincseket begyűjtve fejleszthetjük képességtárunk a korábban említett komikusan nagy drágaköveket szerezve és költve. A pályák változatosak, és gyakran próbára teszik majd a figyelmünket. Egyes területeken a navigáció, máshol a harc vagy épp a platformozás kerül előtérbe. Ez a változatosság üdén tartja a játékmenetet, miközben Davy és Jones egyre közelebb kerül Edward Teach-hez és a bosszúhoz.

Bár még a Korai Hozzáférés egy viszonylag kezdeti fázisában jár, a Davy X Jones stabil lábakon áll, és ha a pár gyengébb vizuális részt, illetve a minimális technikai hibákat (melyek leginkább Davy irányításával kapcsolatosak) képesek kijavítani, és emellett további érdekes képességekkel felszerelni ezt az érdekes párost, akkor a Davy x Jones nemcsak egy érdekes próbálkozás lesz, hanem egy újabb indie akciójáték, ami kiemelkedik a versenytársai közül. A kalóz téma manapság eléggé vegyes címeket kapott játékok terén, a Davy x Jones pedig egy kimondottan pozitív változást kínál ezen a téren, már ha nem bánjuk a realizmus teljes hiányát ebben a túlvilági kalandban.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30