A THQ nagyon sok remek címet birtokolt és amikor csődbe ment, sokat át is vett másik stúdió. A DarkSiders először a Crytekhez került, aki elég rossz helyzetbe kerültek, így tovább adták a Nordicnak (most már THQ Nordic) akik, nem is ülnek rajta, hanem folytatják a sorozatot! (VÉGRE!) A fejlesztésért a Gunefire Games felelős. Miért érdekes ez? Mert a csapat nagy részét azok alkotják akik az első DarkSiders játékot is készítették.
De akkor magáról a játékról: Fury lesz a főszereplő, szóval igen most nem a maradék két lovasból kapunk egyet (Éhínség és Pestis most kimarad) hanem a hét főbűn egyikét irányíthatjuk akinek azt a feladatot adják ki, hogy vadássza le testvéreit. A videóból kiderül, hogy a harmadik rész továbbra is akkor játszódik amikor Háborút bebörtönözik. Valamint, Fury-t is láthatjuk egy kicsit akcióban és egy igazán kemény női főszereplőt köszönthetünk a személyében.
Sajnos a megjelenés még odébb van, valamikor 2018-ban érkezik.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…