Hírek

A Borderlands fejlesztője az új játékán dolgozik

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Rengeteg rajongója van a Borderlandsnak, például én is köztük vagyok, de sajnos először még nem a harmadik részt mutatják be, hanem valami teljesen újat. Íme a Gearbox Software legújabb bejelentése.

A fejlesztő maga készített hozzá honlapot, ahol kiderül, hogy egy szuper titkos projektről van szó, méghozzá egy 1v1 lövöldözős játékról. Kiderül az is, hogy a Project 1v1 csak egy kódnév, tehát nem így kell majd keresnünk az áruházakban.

Egy is ízelítőt is kapunk, hogy milyen játékmódok lesznek majd. Véleményem szerint egyértelműen a Gearbox újabb próbálkozása az esport felé, hiszen korábban a Battleborn nem sikerült pont úgy, ahogy tervezték.

A holnapot ITT találjátok. Mi már várjuk, vajon mit hoznak ki belőle, de mindenképpen követjük a stúdiót, hiszen a Bordenlands 3 készül, azt már elárulták!

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29