A való fizikára épülő játékok már 2015-ben elkezdték piszkálni a fantáziámat, amikor a Besiege címen futó alkotás megjelent PC-re, korai hozzáférésben, azonban sokkal inkább voltam passzív megtapasztalója videók és élő közvetítések által, mintsem, hogy saját magam kipróbáltam volna ezt a nagyon érdekes és ötletes gameszkót. Eltelt azóta elég sok év, és a játék fejlesztői folyamatos simításokkal, fejlesztésekkel és lehetőségekkel bővítve „gyermeküket” kiadták a teljes változatát, immáron konzolokra is. Mondanom sem kell, hogy ennyi várakozás és szöszmötölés után, úgy voltam vele, itt az ideje kipróbálnom egy olyan játékot is végre, amely megtanít más módon is gondolkodni, és természetesen amellett sem tudtam elmenni, hogy a rombolás művészete annyira élvezetesnek tűnt.

Így történt, hogy a konzolos megjelenést követően, szabadidőmben akár pár percre, akár órákra, de szinte minden nap leültem egy pici agytornára, ahol mindig saját magam határait kezdtem feszegetni a Besiege nevű „gameszkóban”. No de miről ez a produktum? A recept pofonegyszerű, kapunk rengeteg tárgyat, amelyek a valós fizikának megfelelően működnek, és ezeket egymással összepofozva katapultokat, ágyúkat, faltörő kosokat, és egyéb monumentális gyilkoló masinákat alkothatunk. A cél pedig? Likvidálni az adott pályákon lévő ellenfelek mindegyikét, és lerombolni az utunkba kerülő kastélyokat, őrtornyokat, és minden erődöt, amelyeket az ellenségeink vettek birtokuk alá.

Tesztem írásakor időközben rájöttem, hogy miért tartott számomra ennyi éven át ez az elhatározás, miszerint egy jó ideig nem mertem kipróbálni ezt a művészeti alkotást. Az oka pusztán az volt, hogy nézve a játékosok többségét, annyira ötletes megoldásokkal jöttek elő, annyira látványos harci gépezeteket alkottak, hogy jómagam féltem attól, kevés leszek ehhez az alkotáshoz. De milyen jól döntöttem, hogy végül beadtam a derekam és felbátorodtam a lehetőségen, a konzolos megjelenést követően! Rájöttem ugyanis, hogy a Besiege mind a kezdő „felfedezőknek” mind pedig a „zseniknek” egyaránt más-más szórakozási opciókat nyújt. Gondolok itt arra, hogy a valós fizikai lehetőségeket egy mérnők sokkal másabb kivitelezéssel kombinálja majd össze, hogy véghez vigye ördögi tervét ebben a játékban, míg egy kezdőbb, csak kísérletező leányzó, mint én, a legviccesebb megvalósítások után nyúl majd.

És talán ez adja a Besiege legnagyobb erejét. A szabadság. Nincs limitálva, hogy mit, hogyan és mikor oldj meg. Megkapod a teljes repertoárt a különféle eszközökből, és azt építesz magadnak, amit szeretnél. Legyezőt hoznál létre, amely odacsap az ellenségeidnek, vagy egy hosszú fából épített kerekekkel ellátott kígyót aminek a tetején ágyuk sorakoznak? Ebben a játékban ugyanis nem csak reklámszöveg a csakis a kreativitásod szabhat határt szlogen. Voltak olyan pályák, ahol egy vonalzót meghazudtoló fából készült egyenessel, amelynek az alján természetesen kerekek voltak, hogy azért közlekedni is tudjon, akkora rombolást vittem véghez, hogy még én is meglepődtem a magam háborús tudásán.

A játék egyébként a véres és egyben érdekes középkorba helyez minket, ahol minden lovag egy csíntalan gonosztevő, aki próbálja védeni otthonát és erődjét. Ezek a kis katonák felénk rohannak majd a csatába, fittyet sem hányva, hogy olykor egy monumentális eszközzel rontunk nekik. A hangulatért ezen egységek sikoltozása, rohamozása és mozgásuk kivitelezése gondoskodik. Maga a látványvilága a játéknak pedig teljesen letisztult, átlátható és igazán hangulatos, így minden csatamező valósnak és mégis „játékszerűnek” érződik. Az egyetlen kivetni valóm talán a történet hiányossága volt, de ez, egy ilyen magas szintű játékmenet mellett elenyésző „probléma”, amely mellett személyem simán el tudott repülni, mint egy robbanó töltet, amelyet a harci eszközöm tetejéről esett le, és zúdult bele a köztudatba.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30