A Diablo III bejelentését követően kiadott FAQ-ból rengeteg érdekességre derült fény, többek között arra is, hogy a játék inkább az…
A Pandemic Studios visszanyúl a gyökerekhez és a Star Wars varázslatos univerzuma után egy másik mesebeli világ képeit elevenítik meg!
Paul Sams, a Blizzard WWI rendezvényen adott interjúban mesélt az Activison-Blizzard fúzió hátteréről.
Miután év elején a Perpetual Entertainment lemondott a Star Trek Online fejlesztéséről, annak jogait a Cryptic Studios vette át, akik…
A korábban Climax néven futó Black Rock Studios a kétkerekűek világa után a négykerekű quadok univerzumába kalauzol el bennünket.
A múltkori interjú után most újabb videót tekinthettek meg a Gears of War második felvonásáról.
A Spore 25%-át felvonultató Lénylabor hatalmas sikernek örvend, és ezt a frissen kapott tengerentúli eladási mutatók is jelzik.
A tegnap előtti interjúsorozat ma egy újabb darabbal egészült ki! Ezúttal főhősünk hátterével ismerkedhetünk meg.
Végre befutott a Daniel Craig nevével fémjelzett második James Bond első kedvcsinálója, mely igencsak komoly produkciót irányoz előre.
Az augusztusban debütáló alapjátékkal egyidőben az ukránok egy gyönyörű gyűjtői kiadványt is piacra dobnak.