Hardvertesztek

Adatköltöztetés könnyedén – EaseUS Todo PCTrans – Teszt

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábban már foglalkoztunk az EaseUS egyik termékével, amely az adatok helyreállításában segédkezett (EaseUS Data Recovery Wizard), és most sort kerítünk egy másik célra készült szoftverrel is, amellyel adatokat, alkalmazásokat, fiókokat és fájlokat helyezhetünk át két számítógép között.

Az EaseUS Todo PCTrans hasonló koncepcióra épül, mint a korábban már tesztelt társa: macerás, sok hibalehetőséggel elvégezhető feladatokat tesz elérhetővé egyetlen, könnyen áttekinthető felületen, így az átlagfelhasználók is gond nélkül vehetik az amúgy csak informatikai ismeretekkel rendelkezők által megugorható akadályokat. És hogy mi is lenne ez a jelen esetben?

Tegyük fel, hogy le szeretnénk cserélni a számítógépünket, mert vettünk egy szebbet, jobbat, újabbat. Igen ám, de a régin ott van minden alkalmazásunk, fiókunk, beállításunk, jelszavunk és adatunk. Bár egyes adatok manapság már tárolhatók a felhőben, azért a jelentős többségük még helyben lakik. Aki már szembesült ezzel a problémával, tudja, nem éppen egyszerű (ráadásul igencsak időigényes) művelet elébe néz, ráadásul rengeteg a hibalehetőség is. Ugyanez a kihívás vár ránk akkor is, ha valamilyen okból a Windowst kell újratelepítenünk, és a tiszta telepítést kell választanunk.

A cikkünkben ismertetett szoftver ebben segít, ugyanis három módot tesz elérhetővé a költöztetéshez. Ha két gépünk van, és mindkettő működőképes, akkor a licencünk engedi, hogy egyszerre két példányban telepítsük a szoftvert, majd kiválasszuk a hálózati telepítést. Ilyenkor gyakorlatilag annyi a teendőnk, hogy hátradőlünk, és nézzük, ahogy szépen átvándorolnak a kijelölt adatok az egyikről a másikra, majd elégedetten csettintünk a művelet végeztével.

A másik lehetőség, hogy lemezképet hozunk létre, ami használható biztonsági mentéshez, vagy akkor is, ha ugyanazt a számítógépet kell újratelepítenünk. Az utolsó pedig egy kényelmi funkció: ha nem számítógépek között kell adatokat mozgatni, hanem tárhelyek között, akkor az alkalmazásmigrálással pl. egy nagyobb, utólag beszerelt merevlemezre helyezhetjük át a behemót alkalmazásainkat, ezzel értékes helyet felszabadítva a rendszermeghajtón.

Ezek elég alapvető feladatok, ám igencsak megkeserítheti az életünket, ha manuálisan kell elvégeznünk őket, az esetlegesen becsúszó hibákról nem is beszélve. Az EaseUS szoftvere nagyban megkönnyíti az életünket, ám mindezt nem ingyen teszi. A személyes felhasználásra szánt verzió ára majdnem 50 dollár, a céges, üzleti használatú licencet pedig 400 dollárért osztogatják. (Az egyes verziók közötti különbségeket a mellékelt képen láthatjátok.)

Szerencsére van belőle ingyenes és próbaverzió is, bár a tesztünk során úgy tűnt, e kettő nem sokban különbözik egymástól, hiszen lépten-nyomon ugyanazokba a korlátokba ütköztünk. Mindenesetre arra jók, hogy feltelepítsük, megbizonyosodjunk arról, hogy megfelel-e az igényeinknek a szoftver, és az adott korlátok között kipróbálhassuk a működését.

Azt már nektek kell eldöntenetek, hogy megér-e annyit ez a kényelmi csomag, amennyit kérnek érte, viszont ha elfogadtok egy jó tanácsot, első körben a kipróbálását követően távolítsátok el a próbaverziót, hiszen ekkor egy olyan oldal fog megjelenni, ahol 40%-kal olcsóbban juthattok hozzá a licenchez!

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30