Abyssus – Játékteszt

Ha egyetlen tulajdonságot kellene kiemelni, amely az Abyssus című alkotást, a legjobban jellemzi, az kétségtelenül a lendület lenne. A játék szinte egyetlen pillanatnyi nyugalmat sem enged, hiszen minden újabb helyiség újabb összecsapásokat, veszélyeket és gyors döntéseket követel. A különféle ellenfelek nem csupán külsejükben térnek el egymástól, hanem viselkedésükben is, ezért folyamatos alkalmazkodásra kényszerítik a játékost. A groteszk kétéltű lények, a lebegő szerkezetek és a túlvilági szörnyetegek más-más taktikát kívánnak, így a harcok hosszú órák múltán sem válnak kiszámíthatóvá. Ebben hatalmas szerepe van a fegyverarzenálnak is, amely minden darabjával eltérő játékstílust képvisel. A sörétes puska brutális ereje például egészen más megközelítést kíván, mint a távolsági összecsapásokra alkalmas fegyverek, miközben minden lövés megfelelő súllyal és látványos visszajelzésekkel társul. Különösen tetszett, hogy valamennyi fegyver rendelkezik egy alternatív használati móddal is, amelyek nem egyszerű extrák, hanem valóban új taktikai lehetőségeket nyitnak meg. Egy jól időzített másodlagos támadás sokszor nemcsak az ellenfelek közé robban be, hanem egyetlen mozdulattal a játékost is biztonságosabb pozícióba repíti, ettől pedig a mozgás és a lövöldözés szinte egyetlen folyamatos ritmussá olvad össze. Bár a közelharci támadás funkcionális szerepet kapott az elkábításban és bizonyos akadályok leküzdésében, intenzitása nem éri el a lőfegyverek által nyújtott élményt, így számomra ez maradt az egyik kevésbé kidolgozott eleme az összképnek.

Legalább ennyire fontos szerepet játszik az a fejlődési rendszer, amely fokozatosan tárja fel a játék valódi mélységeit. Az első expedíciók során még szűkösnek tűnhet a rendelkezésre álló eszköztár, azonban minden küldetés újabb lehetőségeket nyit meg. A megszerzett ereklyék, kristályok és fejlesztések nem csupán statisztikai értékeket módosítanak, hanem kézzelfogható változást idéznek elő a karakter teljesítményében. Az új fegyverek, különleges képességek és kozmetikai jutalmak folyamatos célokat biztosítanak, ezért még egy sikertelen próbálkozás is értékes előrelépésnek érződik. Különösen élvezetesnek bizonyult, amikor a hagyományos robbanógránátokat olyan képességek váltották fel, amelyek villámokat vezettek át az ellenfeleken, vagy természetfeletti energiákat szabadítottak a csatatérre. Az ilyen fejlesztések nem pusztán látványosabbá tették az ütközeteket, hanem teljesen új stratégiák kialakítására is ösztönöztek. A központi bázis ennek megfelelően nem egyszerű menüfelületként működik, hanem egy sajátos pihenőhelyként, ahol a hajóroncsok és elsüllyedt tengeralattjárók között készülhetünk fel a következő alámerülésre. Innen indul minden új expedíció, és minden visszatérés azt az érzést kelti, hogy egy újabb lépéssel közelebb kerültünk a mélység titkaihoz.

A pályák felépítése ügyesen egyensúlyoz az ismerős érzések és a változatosság között. Az egyes helyiségek idővel felismerhetővé válnak, azonban azok sorrendje és kapcsolódása minden nekifutás során átalakul, így a felfedezés élménye nem veszít lendületéből. A lineáris szerkezet ugyan nem enged teljes szabadságot, mégis elegendő meglepetést tartogat ahhoz, hogy az újabb merülések se váljanak rutinszerűvé. Kifejezetten örültem annak, hogy a küldetések nem kizárólag az ellenség kiirtására épülnek. Több alkalommal különféle szerkezeteket kellett aktiválni, tornyokat megsemmisíteni vagy eltérő célkitűzéseket teljesíteni, amelyek megtörték a folyamatos harcok ritmusát. A kooperatív játékmódban mindez még izgalmasabbá válik, hiszen az ellenfelek száma igazodik a résztvevők létszámához, így a kihívás végig kiegyensúlyozott marad. Bár időnként előfordul néhány szerencsétlen ellenfél-elhelyezés vagy láthatatlan akadály, ezek csak ritkán képesek érdemben csökkenteni az élményt.

A játék különlegessége azonban nem kizárólag a mechanikákban keresendő, hanem abban a világban is, amely körülveszi a játékost. Az Abyssus olyan víz alatti civilizáció képét rajzolja fel, amely egyszerre lenyűgöző és nyugtalanító. A romos építmények, az ismeretlen kultúrák maradványai és a mélység homályába vesző monumentális csarnokok folyamatosan azt az érzést keltik, hogy minden kődarabnak saját története van. A látványvilág egyszerre idézi fel a BioShock különös stílusát és a Cthulhu-mítosz kozmikus borzalmát, miközben néhány ellenféltípus vagy vizuális megoldás más ismert alkotások emlékét is felvillantja. Mindezek ellenére a játék fokozatosan saját arculatot épít fel, amely nem egyszerű utánérzésként működik, hanem önálló atmoszférává áll össze. A környezet részletgazdagsága hosszú idő elteltével is képes lekötni a figyelmet, hiszen minden új helyszín további apró részletekkel gazdagítja ezt az elveszett világot.

Érdekes módon maga a történet nem tolakodik előtérbe, mégis folyamatosan jelen van a háttérben. Egy új expedíció tagjaként ereszkedünk alá egy ősi templom feltárására, amely minden józan ésszel dacolva a tenger mélyén rejtőzik. Az előttünk járó kutatók eltűnésének rejtélye szolgáltatja a kiindulópontot, ám a válaszokhoz vezető út jóval veszélyesebb annál, mint amit egy hagyományos régészeti kutatás jelentene. A történetmesélés legnagyobb erénye éppen az, hogy nem hosszú átvezető jelenetekre támaszkodik, hanem a környezet apró részleteiből, a romokból és az elhagyatott helyszínekből építi fel saját világát. Ez a visszafogott megközelítés sokkal hatásosabbnak bizonyult, mert folyamatosan kíváncsivá tett arra, milyen múlt rejtőzik a víz alatti birodalom falai mögött. A játék nem minden kérdésre ad egyértelmű választ, ez a titokzatosság azonban inkább erősíti, mintsem gyengíti a hangulatát.

Az Abyssus végül azért hagyott bennem ennyire pozitív benyomást, mert a kisebb hibái ellenére rendkívül egységes élményt kínál. A technikai problémák, az apróbb egyensúlybeli hiányosságok vagy néhány ismétlődő elem ugyan időnként emlékeztetnek arra, hogy még lenne mit csiszolni rajta, ezek azonban ritkán képesek háttérbe szorítani a játék legnagyobb erősségeit. A kooperatív mód különösen emlékezetes pillanatokat teremt, hiszen a közösen végrehajtott taktikai manőverek, az egymás megsegítésére épülő harcok és a folyamatos kommunikáció teljesen új dimenzióba emelik az expedíciókat. Az első órák visszafogottabb tempója után a fejlődési rendszer fokozatosan kibontakozik, a harcok egyre összetettebbé válnak, a világ pedig egyre több titkot fed fel. Mire mindez összeáll, könnyű azon kapni magunkat, hogy egy újabb merülés gondolata már nem kötelességnek, hanem izgalmas lehetőségnek tűnik. Kevés játék képes ilyen természetesen rávenni a játékost arra, hogy újra és újra visszatérjen ugyanabba a világba, az Abyssus azonban pontosan ezt éri el, és éppen ezért marad emlékezetes jóval az utolsó küldetés teljesítése után is.