Kategóriák: CikkekPC tesztek

Wall World 2 – játékteszt

A folytatásokkal mindig ott lebeg a kérdés, hogy vajon óvatosan csiszolják tovább azt, ami már egyszer bevált, vagy fejjel rohannak a falnak, csak hogy még többet, még nagyobbat, még látványosabbat adjanak? A Wall World 2 az utóbbi utat választja. Az első rész 2023-ban már megmutatta, milyen különös mágiája van annak a világnak, ahol bányászat, rejtett múlt és egy falon kapaszkodó póklábú falmászó gépezet jelenti a túlélés egyetlen zálogát. A második felvonás pedig úgy veszi át a stafétát, hogy mindent szélesebbre tár: világot, rendszereket, veszélyeket és történetet egyaránt.

A játék ott indul, ahol az elődje abbamaradt: egy leviatán támadás után nincs idő pihenni, azonnal neki kell látni a munka folytatásának. A főhősünk, a korábbi játék mérnöke indul útnak ismételten, hogy olyan technológiát találjanak, amely képes lehet késleltetni a következő, mindent elnyelő leviatán támadást. A Wall World 2-ben sokkal több a párbeszéd és kisebb emberi interakció kapott helyet, mégis megmarad azon az elegáns, könnyed szinten, ami mélyíti a játék narratíváját, viszont mégsem húzza le a tempóját. Aki csak bányászni szeretne, szabadon megteheti; aki pedig mélyebbre ásna a Wall titkaiba, archivált üzenetek és elhagyott naplók sora várja.

A játékmenet magja ismerős lesz, de közben minden mozzanatában új, frissebb és robosztusabb. A robospiderrel továbbra is a Fal felszínén vándorlunk, és amikor egy omladozó bejárat felbukkan, exosuitunk felkapva behatolunk a fal gyomrába, hogy kincsek, nyersanyagok és veszélyek között utat vágjunk. A zsákmány továbbra is súlyos, az inventory kicsi, és minden döntés – egy újabb marék érctől kezdve egy apró mellékfolyosó kihagyásáig – feszültséggel telített. A “csak még egy kicsit” érzése itt, sok más játékkal ellentétben nem csak az ellenfelekkel, de a zsebeinkkel is folytatott küzdelem.

A fejlesztések itt is két oldal között oszlanak meg: a falmászás közben szerzett ideiglenes bónuszok és a bázison feloldott végleges fejlesztések együtt adják ki azt a tempót, amely a lassú, de biztos előrehaladásunkat jelentik. A Wall World 2-ben azonban a megmérettetéseink is durvábbak lesznek: a hullámok elleni harc keményebb, az ellenfeleink változatosabbak és könyörtelenek.

A pók robotunk ágyúja lassú, súlyos mozgásával egy igazi pusztító gépezet, a másodlagos arzenálja pedig olyan taktikai változásokat hoz, amelyek minden egyes mászáskor megváltoztatják a túlélésünk módját. A levegőből támadó rajok, a falba maró borzalmak, vagy a mélyből előtörő páncélozott szörnyek mind azt követelik, hogy a robotunk adottságait teljesen kihasználva aktívan vegyük fel a harcot. Akkor is, amikor a leviatán egyszer csak felbukkan, mozgása alapjaiban rázza meg a falat, és hirtelen azt se tudjuk mit kezdjünk vele.

A Wall World 2 egyik legnagyobb újítása egy mászások közti hub, mely jelen esetben egy apró település, ahová minden küldetés után visszatérünk. Ez az apró oázis új ritmust ad az egész játéknak: beszélgetések, mellék történetek és mellék küldetések központja lesz, valamint a fejlesztések és persze a robospider személyre szabása is itt történik majd. A pók elnevezése egy üdítő újítás, ugyanis a választott név végig látható a játék során a géptest oldalán. Ez egy apró részlet, mégis sokkal közelebb hoz minket a mozgó bázisunkhoz, mint bármi korábban. A bár, ahol egy ital felhörpintésével extra bónuszokat szerezhetünk, kifejezetten olyan, mintha a Wall World váratlanul Monster Hunter-maszkot öltött volna: rituálévá válik a felkészülés a megmérettetés előtt.

A küldetések változatossága pedig biztosítja, hogy a Fal sose tűnjön egyhangúnak. Van, hogy nyersanyagokat kell összeszedni, máskor ellenségeket kell vadászni, vagy egyszerűen csak túlélni egy adott ideig, és persze minden küldetés egyetlen, kritikus epilógussal zárul: extrakcióval, amikor a játék mindent elkövet annak érdekében, hogy ne jussunk ki élve. Minél később hívjuk be a kimentésünkre a hajót, annál nehezebb lesz túlélnünk addig, amíg kimenekít minket.

A világ továbbra is gyönyörű: a pixelgrafika még gazdagabb, a biomok még változatosabbak és most még időjárási körülmények is színesítik a falmászást. A régiók karaktere jól körül határolható, és minden új terület felfedezésre ösztönöz. A zene pedig pontosan azt teszi, amit kell: nem tolakodó, nem harsány, de mindig ott van, hogy vezesse a hangulatot az emelkedő feszültség vagy a csendes párbeszédek alatt.