The Keep – Játékteszt

A The Keep egy, a régi idők stílusát idéző, a mostanában megszokottól eltérő irányítással és ötletekkel rendelkező dungeon-crawler, mely eredetileg 3DS-re jelent meg, majd most pár évre rá, PC-re is kaptunk egy portot belőle.

Sokakat megigézett már a kristályok kék mélye. Azok, akik megpróbálták irányítani őket, a szolgáikká váltak. A gyengék meghaltak, az erősek pedig megtörtek. Az újra felfedezett mágia ősi tudásával régi szörnyűségek jutottak el a birodalomba, és egy új, gonosz varázsló született meg. Mialatt a tanács vastag kőfalak mögé rejtőzik, és figyelmen kívül hagyja a birodalmat elsöprő sötétséget, egy fiatal harcos érkezik a varázsló ellen.

A játékot ennek értelmében egy névtelen, előre generált harcossal kezdjük, sajnos módosításra nincs lehetőség, így nem dönthetünk karakterünk kinézetéről, bár gyakorlati haszna úgyse lenne, hiszen egy belső-nézetes címről van szó. A történet nem rejt túl nagy mélységet, se csavarokat, ám örömünkre szolgálhat, hogy ismét egy olyan címhez van szerencsénk, ami magyarul is tud! Ritka darab, becsüljük meg.

Kezdésnek kapunk pár képességpontot, amit eloszthatunk a három tulajdonság (erő a közelharcért, intelligencia a varázslatért és manáért, ügyesség a kitartásért és kritikus találatokért) között. Jó szokáshoz híven üres zsebbel kezdünk, mert nyilvánvaló, hogy ha a világot fenyegető legnagyobb veszéllyel kell szembe néznem, akkor még egy bicskát sem viszek magammal, nem hogy egyéb készleteket. Ezt a részét sosem értettem ezeknek a játékoknak, bár a mesékben is megszokhattuk, hogy a nincstelen, lyukas gatyás senki fogja legyőzni azt a sárkányt, amit még a legdaliásabb lovagok sem tudtak, teljes testpáncélban és menetfelszerelésben.

Ami rögtön fel fog tűnni mindenkinek az az irányítás. Kellően szokatlan, de azért idővel megtanulható, az egeret elfelejthetjük, mint kamera-kezelő alkalmatosságot, fordulni a Q és E gombokkal tudunk, a többit meg intézi a WASD, illetve a bal CTRL segít, hogy közvetlen a lábunk elé nézhessünk egy pillanatra. Erre szükségünk is lesz, ahogy a megfontolt haladásra is, mivel a szintek tele vannak gyilkos csapdákkal, csapó-ajtókkal. Célunk természetesen az, hogy a 10 szinten átverekedjük magunkat és végül összecsapva a gonosz varázslóval Watrys-szal, miénk legyen a királylány és a fele királyság. Vagy valami ilyesmi. Node hogyan is oldjuk ezt meg?

Szerencsére nem kell sokáig üres kézzel folytatnunk a kalandot, első fegyverünknek máris használhatunk egy fáklyát, ami még világításra is alkalmas, később természetesen kapunk jobban használható gyilokszerszámokat is. Maga a harc valósidejű, de ahogy már más résznél is írtam, a megszokottól eltérő: nem elég a bal-jobb egérgombot püfölni, az egérmutatót a képernyőn keresztbe/hosszába elhúzva vihetjük be a találatokat. Ezt a módszert nagy valószínűség szerint, az eredeti Nintendo 3DS verzióból örökölte a játék, ahol azért tuti könnyebb volt a két képernyő és a stylus használatával. Kénytelenek leszünk megtanulni a mikéntjét, mivel csak így juthatunk előrébb, ellenfélből sok van és sokféle, kezdve a közkatonától, a denevéren és pókon át, a különféle szellemekig. Minden ellenfél-típus más megközelítést igényel, az sem mindegy milyen magasságban húzzuk el a kurzort, mert akkor ugye máshova célzunk. A varázslatok hasonló módon működnek, de azok picit jobban megvannak bonyolítva: először is rúnákat kell találnunk, amikből elég kevés van. Ezután a varázslathoz szükséges tekercset kell fellelnünk, melyben le van írva a rúnák sorrendje az adott mágiához. Miután elhelyeztük ezeket az adott felületen, sorrendben végig kell húznunk a kurzort rajtuk, hogy ellőhessük a varázslatot, legyen az tűzgolyó, fagyasztás, villám, vagy egyéb. Ezekből több van, mint rúnákból, így rajtunk áll, hogyan rendezgetjük őket, ám mivel a mana és a kitartás véges, ügyesen kell váltogatnunk a távol -és közelharc között, hogy túlélhessük az egyes harcokat.

Nem is beszélhetnénk igazi dungeon-crawler-ről, ha nem lennének benne megoldható rejtélyek. Rengeteg titok várja, hogy felfedezzük őket, ezek általában valamilyen fegyver, vagy tekercs lesznek, amelyek könnyítik számunkra a túlélést, de ez nem jelenti azt, hogy egyszerű dolgunk lesz, bizonyos taktikákkal ki lehet játszani az ellenfeleket, de így is többet fogjuk látni a R.I.P. feliratot, mint szeretnénk. Aki érez magában elég erőt, az bejelölheti kezdéskor a végleges halál opciót, így minden szintet elölről kell kezdenünk halál esetén, igazi roguelike élményt kínálva.

Zeneileg sok panaszunk nem lehet, mivel nincs igazán mire panaszkodni. Alig szól valami, inkább a hanghatások vannak többségbe, de azok is inkább közepesek, mint jók. A grafika látszik a képeken, egyszerű, letisztult, régi időket idéz, szóval közel sem egy effekt-parádé, de azért nem is bántja a szemet, ha úgy közelítünk hozzá. Mivel van belőle Demó verzió is, egy próbát mindenképpen megér!