PlayStation 4 tesztek

That’s you! – Játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A That’s you! lényege, hogy legalább kettő, maximum hat barátunkkal karöltve különböző feladatokat hajtsunk végre okostelefonunk segítségével. Több -féle feladatot is kaphatunk, például van, hogy egy feltett kérdésre a választ le kell rajzolni. Banális példa: mivel szeret Béla leginkább foglalkozni szabadidejében? A kérdés után van egy kis idő, hogy mindenki rajzoljon valamit. Összefirkálhatunk továbbá selfieket, sőt a program karakterét vagy képeit utánozva mi is grimaszolhatunk.

Hogy a That’s you!-t ki és kinek szánta, azt nem tudom. Nyilván nagyban függ a sikere a társaságtól (meg az elfogyasztott alkohol mennyiségétől), de tapasztalatból mondom, hogy számos, sokkal jobb partijáték található a piacon. Mi pár baráttal próbáltuk ki, s nem éppen a humorérzék hiányáról vagyunk ismertek, de egyszerűen nem voltunk képesek eljutni addig a pontig, hogy kijelenthessük, ez a játék szórakoztató.

Persze van online multiplayer is, különbüző helyszínek és azért néha egy-egy poénos jelenet nálunk is becsúszott, de ez kevés. PS Plus tagoknak a játék ingyenes egyébiránt 6000 forint körül mozog, amit azért valljuk be, jobban is el lehet költeni. A parti játékokra szükség van, s ha valaki szereti a zsánert és PS Plus tag, mindenképp próbálja ki, de egyébiránt én másra szánnám a játék árát. Fontos tudni, hogy angol tudás erősen ajánlott a játékhoz, nyelvismeret nélkül ugyanis lőttek az egész játéknak.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20