Tele lehetnek a fórumok a Spider-Man: Miles Morales történéseivel

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Most már hivatalosan is kevesebb, mint 2 hét múlva megjelenik a PlayStation 5 kishazánkban is (Amerikában ez ugye egy héttel korábban megtörténik), ezzel együtt, pedig végre az egyik nyitócímre a Spider-Man: Miles Morales-re is. Sajnos azonban sokan már korábban rátudták tenni kezüket a játékra, amivel nem is lenne probléma, azonban a játék történéseit, fordulatait, nem tudják magukban tartani, így a fejlesztőcsapatnak, az Insomniac Games-nek nem volt más választása, mint figyelmeztetni a játékosokat, hogy óvakodjanak a különböző fórumokon található Spider-Man tartalmaktól, mivel ezzel könnyedén lelőhetnek fontos elemeket, a nem sokára PS4-re valamint PS5-re érkező játékból.

A stúdió közösségi menedzsere, James Stevenson arra is figyelmeztet, hogy a megjelenési idő tartása miatt, lassan elkezdik szállítani a kópiákat a különböző boltokba a világ minden pontján, ennek következtében pedig lehetetlen, hogy valakik ne jussanak hozzá előbb, ezzel is esetlegesen még több spoilert juttatva az Internetre. Az Egyesült Államokban a játék november 12-én már be is fog futni, a következő generációs géppel együtt, nálunk pedig rá egy hétre, november 19-én juthat hozzá mindenki.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20