Kategóriák: CikkekPC tesztek

Tailside: Cozy Cafe Sim – Betekintő

Továbbra is nagyon népszerű a „cozy” műfaj a játékosok között és újabbnál-újabb játékmegjelenéseket kapunk minden éven ebben a kategóriában. A mostani játék is egy ezek közül, mégpedig egy olyan, ami egy kávézó köré épül. Az lesz a feladatunk, hogy különféle kávévariánsokat készítsünk el és beszélgessünk a vendégekkel. Napról-napra haladva előre szépen fejleszthetjük a kis kávézónkat és egy igazán forgalmas helyet hozhatunk létre.

Barista karrierünket eleinte egy espresso elkészítésével kezdjük, majd szépen fokozatosan újabb receptekkel bővíthetjük a tudástárunkat és igazi szakértőként válogathatjuk majd össze az italainkat. Természetesen egy jó kávézóhoz elengedhetetlen egy otthonos berendezés is. A megkeresett pénzünkből különböző berendezési tárgyakat vásárolhatunk, majd azokból kialakíthatjuk a saját szolgáltatáslistánkat. Például a kávé felszolgálás mellett akár süteményeket is árulhatunk, amelyeket üveg szekrényekben szolgálhatunk fel a vevők részére.

Minden valamire való kávézóban nagy figyelmet fektetnek a latte artra. Ez itt sincs másképp. Saját kezűleg önthetjük a mintákat az italok tetejére. Ha sikerül szépen lemásolnunk a sablon ábrát, akkor bónuszban részesülünk érte. Általánosságban nem tudok túl ügyesen rajzolni egérrel, de még nekem is sikerült szép mintákat létrehozni, így nem kell megijedni ettől a funkciótól. Természetesen ezek elkészítése időbe telik, így egy nagyon forgalmas napon akár az eladások rovására is mehet a művészet.

A játék jelenleg Early Accessként működik még a tervek szerint 2027-ig. Nagyon sok bővítést tettek már a játékba és még az év során további funkciókkal szeretnék bővíteni a játékosok kérései és visszajelzései alapján. Nagyon érződik a készítőkön, hogy ténylegesen törődnek a játékkal és a közösséggel akik számára azt készítik. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szeretne egy könnyed, személyrészabható kávézót vezetni, amelybe különféle aranyos állatok járkálnak. Egy figyelmeztetés viszont nem árt meg: a játék nehézségét a párbeszédekre adott válaszok alapján lövi be a játék.

Legfrissebb bejegyzések

Pax Autocratica – Korai Hozzáférés betekintő

Egy város építő/menedzsment játék és egy FPS roguelite találkozik a Pax Autocratica-ban, és egy rendkívül…

2026-10-16

Elérkezett a halloween a Wargaming összes játékában!

A borzongás árnyéka a szárazföldre és a tengerekre is rávetül, ahogy beköszönt a Wargaming Halloween…

2026-10-16

Silent Hill Townfall – játékteszt

A Silent Hill sorozat japán után most skóciába veszi az irányt, egy St. Amelia nevű…

2026-10-14

Hell Let Loose Vietnam – Játékteszt

Hajrá pirosak, nyerjenek a kékek és fordítva, győzzünk ordítva!

2026-10-14

Nailcrown – Előzetes betekintő

A Nailcrown egy rövidesen megjelenő old-school FPS, mely brutalitása már-már vetekszik a DOOM játékokéval.

2026-10-11

Darkest Dungeon®: The Fire’s Edge – Beketintő

Új DLC 10 évvel a kiadás után.

2026-10-11