A játék létezéséről már 2022 áprilisában beszélt a Square Enix, de azóta egészen nagy volt a csend a cím körül, egészen a Nintendo Direct előadásáig. A Kingdom Hearts III idén januárban ünnepelte a hatodik évfordulóját, szóval a rajongók joggal várják már a folytatást. Sora kalandja viszont már biztosan folytatást kap, igaz az előzetesből még nem derült ki a megjelenés időpontja, de annyit már tudunk, hogy PC, Xbox Series X/S és PlayStation 5 mellett a Nintendo Switch 2 tulajdonosok is elmerülhetnek a játékban.
Egy teljesen új fejezetet kapunk a sorozat történetében, hiszen kezdetét veszi a „Lost Master” történetszál. A játék helyszíne Quadratum, egy modern, óriási város, amit a fejlesztők Tokió városáról mintáztak. A korábbi részekhez hasonlóan ebben az epizódban is meg fognak jelenni a Disney univerzumából ismerős karakterek.
Megjelenési dátum hiányában sem kell szomorkodniuk a rajongóknak, ugyanis bejelentették a Kingdom Hearts Collection-t is, mely az első három részt foglalja magában felújított formában. Igaz, külön-külön elérhetőek az epizódok, de 2026 október 8-án válik elérhetővé a teljes csomag Xbox-ra, PS-re és Nintendo Switch 2-re is. A konzolok alkalmazás boltjaiban már le lehet adni az előrendeléseket. Számítógépen pedig elérhetőek az epizódok, de arról nem esett szó, hogy esetleg itt is kiadják-e az egybegyúrt csomagot.
A Hellblade szériát is fejlesztő Ninja Theory még 2020-ban számolt be a Project: Mara címen…
A Microsoft idén is megtartotta a Summer Game Fest keretén belül a saját videojátékos bejelentéseit.…
Egy poros sivatagi bódéból induló, furán hangulatos káoszszimulátor, ami pont annyira bizarr, hogy nehéz ne…
Többdimenziós csaták a Gamindustri humoros világában.
A Farever egy Korai Hozzáférésű MMO-lite ami bájos grafikával és akciódús harcokkal csalogatja be a…
Az OverPowered Team gondozásában megjelent Sports Card Shop Simulator egyszerre ötvözi a shop szimulátor és…