PC tesztek

Stories Untold – Játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Stories Untold egy mára elfeledett játékstílus, ötletes és egyben félelmetes felelevenítése, egy letűnt korszak feltámasztója, a veterán fejlesztőket is foglalkoztató No Code gondozásában.

A 80′-as 90′-es évek szülöttei, még emlékezhetnek azokra a játékokra, melyeket csak szöveges kalandjátékként aposztrofálhatunk: minimális, vagy jóformán semmilyen grafikai körítéssel átszőtt történetek, melyek olyanok, mintha egy könyvet olvasnánk a kijelzőnkön. Az előrehaladásunk teljesen rajtunk, fantáziánkon és természetesen angoltudásunkon múlott, lévén nekünk kellett begépelni mit is csináljon a karakter egy adott szituációban. Előtted van egy ajtó, jobbra egy lépcső, melletted egy szekrény. Benyitsz az ajtón? Esetleg az emeletre mész? Átkutatod a szekrényt? A te döntésed teljes mértékben és ez volt ezeknek a játékoknak a szépsége, nem csak játékossá, de egyszerre a történet írójává is váltál egy személyben. A Stories Untold ezt az élmény hozza vissza, modern köntösben.

Amikor elkezdtem játszani egyből elfogott a nosztalgia. Régi katódsugárcsöves TV-re kötött, Atari 2600-ra emlékeztető konzol fogad a képernyőn, a játék betöltését az ismerős pittyegés, kerregés fogad, ahogy gondolkozik a gép, közben a kijelzőn apránként jelenik meg a kép, hála az akkoriban még rendkívül lassú adatátvitelnek. A retro címek szerelmesei bizony otthon fogják érezni magukat az első perctől kezdve, de persze nem kell félni attól, hogy szó szerint az őskorba lőnek minket: ahogy betöltött az általunk választott játék, modern sebességre és látványra kapcsolunk. Négy különböző történetet ismerhetünk meg, néhol egyedi játékmenettel társítva, ergo nem csak gépelnünk kell végig, rádió-adásokat is befoghatunk, illetve az egyik címben különféle leleteken is kísérletezhetünk. Direkt nem megyek bele mélyebben a sztorikba, ezt mindenkinek érdemes megtapasztalni. Ami mindegyikben közös az az, hogy borzongásban nem lesz hiány, így félősebbek vagy olyanok, akik nagyon beleélik magukat egy filmbe, vagy könyvbe, inkább lámpa mellett játsszák. Itt nem az úgynevezett „jump scare”, vagyis a hirtelen sokkolás, sokkal inkább a lassú, megfontolt, folyamatosan adagolt félelem a lényeg.

A hangulathoz a baljóslatú zenék és hangeffektek is hozzájárulnak, például a vészjósló ajtónyikorgás, a lámpa pislákolásának hangja, léptek zaja a hátunk mögött, teljesen magába szippant az egész. Sajnos az egyes részek elég rövidre sikeredtek, így nem élvezhetjük ezeket sokáig, illetve mivel szükséges hozzá az angoltudás, így sokaknak kimarad a repertoárból, pedig egy kimondottan érdekes játékhoz volt szerencsém, kellemes grafikával, magába szippantó hangulattal, borzongással.

Megosztás
Közzétette:
Scarfox

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30