Hardver

Steelseries Rival 3 – Teszt

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel 30 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy ennek a rágcsálónak a kapcsolói végképp eltávozzanak valamelyik e-hulladék-szétszerelő egységbe (napi 5000 kattintás mellett). A Steelseries kiadott egy új, játékosoknak szánt belépőszintű egeret, a Rival 3-at, amit gondosabban készítettek el, mint az előző generáció hasonszőrű tagját, ami a Rival 110 volt.

Új reményt kaptam ettől az egértől, hogy a jövőben nekem is sikerülhet a súlyfelesleg elhagyása, ugyanis a Rival 3 mindössze 77 gramm! Ennek köszönhetően a használata is fejlődött, valamennyivel gyorsabban lehet kikukucskálgatni „A” hosszún, mint eddig. A forma és ergonómia sokban nem változott, talán most még jobban tenyérbe mászóbb, mint az előd. Személy szerint az új kicsit nyersebb textúra, illetve felület jobban tetszik, kevésbé fog használtnak tűnni tőle az egér.

Kapcsolók tekintetében maradt a régi semmi változás nem történt, ugyanúgy megvan a két oldalgomb és az érzékenység szabályzó is. Amit maximum 8500-ig lehet felhúzni.  Az állíthatóságba beletartozik a 3 részre osztott teljes RGB támogatást élvező LED csík az alsó karimán, de a logó is fényt áraszt magából, ahogy eddig is. Ezt a fénysávot az egér körül bárhogy testre szabhatjuk a Steelseries Engine 3 szoftver segítségével és ha van még egy vagy több Steelseries tartozék a géphez csatlakoztatva, akkor összeszinkronizálható az RGB effekt. Azon kívül, hogy baromi jól néz ki spórolhatunk karácsonykor egy keveset.

Legfrissebb bejegyzések

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17

Philna Fantasy – betekintő

A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…

2026-03-16

The Liar Princess and the Blind Prince – Bemutató

A farkas akiből hercegnő lett...

2026-03-16