A Star Fire: Eternal Cycle a klasszikus side-scroller beat’em up játékok és a modern roguelite műfaj egyedi ötvözetét valósítja meg, egy pusztulás szélén álló világban, ahol az emberiség túlélése szó szerint a mi ütéseinken múlik. Az Ethereal Fish Studio alkotása nem bonyolítja túl a bevezetőt: kapunk egy pár energiával feltöltött kesztyűt, és nekiereszt minket a földet ellepő idegen rovarhordáknak. Már a tesztverzió is meggyőzően mutatja meg, miért érdemes figyelni erre a projektre.
2149-et írunk, és a Föld gyakorlatilag a rovarok bolygója lett. A Hold repedéseiből előtörő idegen lények elpusztították a felszín 97%-át, az emberiség maradéka pedig az Arc Dawn Station nevű űrállomáson próbál életben maradni. A helyzet kilátástalan, de van még egy fegyver, amit nem tudtak elpusztítani: az emberek ökle. A feladat egyszerű: addig ütünk, amíg mozog, ami csak utunkba kerül, az ellenfelek által elejtett elemi magokat begyűjtjük, és valahogy meg kell próbálnunk rendbe hozni a földet.
A Star Fire legnagyobb erénye, hogy az ütések valóban súlyosnak érződnek. A harcrendszer a könnyen tanulható, de nehezen lehet mesteri szinten elsajátítani. Alap- és erős támadások, kitérés, valamint látványos speciális képességek kombinációjából épül fel. Minden ütésnek van fizikai jelenléte, minden találat érezhető.
A BugCore-rendszer hat elemi típust kínál (föld, tűz, jég, villám, szél és árny), amelyekből kombinációkat építve új képességek nyílnak meg. Két mag kisebb bónuszokat ad, négy komoly erősítést, hat pedig brutális ultimate képességeket szabadít fel.
A föld elemre épített harcstílus például ostorszerű támadásokat nyit meg, amik automatikusan célba veszik az ellenfeleket ezzel egy látványos harci stílust vehetünk fel, ahol még a célzással sem kell bajlódnunk.
A játék a roguelite műfaj jól bevált mechanikáit követi, de némi csavarral. Minden próbálkozás során elágazó pályákon kell kiválasztanunk, hogy gyógyítás, pénz vagy fejlesztés lesz-e a következő jutalmunk. Két nekifutás között állandó fejlesztéseket is vásárolhatunk, amelyek fokozatosan mélyítik a karakterépítést és könnyítik az előrehaladásunkat. Az egész rendszer letisztult, mégis motiváló.
A teljes játékban többféle fegyver elérhető, a playtest alatt sajnos „csak” az ökölharcra épülő stílust tudtam kipróbálni, de a teljes játékban olyan felszereléseket oldhatunk fel, mint a Cyclone Cannon vagy a Golden Axe, amik teljesen új harcstílusokat ígérnek.
A játék a Unity motorra épül, és emiatt egy jól optimalizált élményt várhatunk tőle a legtöbb konfiguráción. A mozgás és az irányítás pontos, a képi világ anime ihlette, ami nagyon kellemes aláfestést ad a harcoknak. A karaktermodellek szintén jól kidolgozottak és látványosak, a romos sci-fi környezetek és groteszk idegen szörnyek pedig remekül építik fel az atmoszférát. A boss-harcok különösen látványosak (bár személyesen csak egyet tudtam kipróbálni a playtest keretén belül), és a játék vizuális csúcspontjaiként szolgálnak.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…