Furcsán alakult az elmúlt években a normál VR headsetek piaca, a HTC Vive és az Oculus Rift nem tud kellő számú felhasználóhoz eljutni, míg a PlayStation VR gyakorlatilag a legtöbb háztartásban ott virít a konzol mellett. Legalábbis semmiképp sem elhanyagolható, hogy már 2 milliónál is több ilyen headsetet vásároltak a játékosok, miközben reklámja szinte semmi nem volt. Jobban terjedt szájról szájra, mintsem tényleges hirdetés által. Persze a játékkínálat lehetne nagyobb, de a Sony tesz róla, hogy ami érdemes rá, azt átportolják, és mindemellett saját címekkel is szédítik a a PlayStation szerelmeseit. Mint például a Farpoint vagy a The Inpatient, tehát a rendszerrel nincs gond, és a játékosok elégedettek. Ám a japán vállalat igen sokáig félt attól, hogy a HTC Vive és az Oculus Rift kínálatával szemben elmarad a felhasználói érdeklődés, így nagyon visszafogottak voltak. Úgy gondolták, ha nem jön be, legalább nem kavar majd nagy port.
Ám az eszköz nem, hogy nem bukott meg, de a VR-t használók közel felének van PS VR-ja. Nemrég bejelentették a VR 2.0-t, ami alapvetően semmi különlegeset nem tartalmaz, csak kicsit kényelmesebb kialakítást és egy picit más formát. Maximum azoknak lehet érdekes, akik még csak tervezik a beszerzését, szinte biztos, hogy az aktív használók csak ezért nem fogják lecserélni.
Mivel sikeresnek bizonyult komolyabb támogatás nélkül is, ezért a Sony úgy döntött, hogy az idei év végére el szeretnék érni, hogy legalább 280 játék legyen játszható a virtuális valóságban.
Emellett szeretnének terjeszkedni is, így a legtöbb viszonteladójuknál a következő hónap közepéig akciósan vásárolható meg maga a PlayStation VR, illetve különböző csomagok. Elmondásuk szerint a legkisebb összeállítás akár 199 $-ért, azaz körülbelül 50 000 forintért is hazavihető. (Ami közel a harmada az eredeti indulóárának.)
4 millió háztartásba szeretnék, ha eljutna a sisak az év végéig, ez az a határ, amire már megéri a Sony támogatása nélkül is fejleszteni. Mindemellett a piaci verseny szempontjából a Sonynak fontos, hogy már eleve jelentős lemaradásból induljon a Microsoft a VR-piacon, hiszen a Windows Mixed Reality platform mögött még közel sincsen akkora felhasználóbázis, amivel bármelyik jelenlegi VR-t gyártó cég rendelkezik, vagyis az óriáscégnek innentől kezdve az üldöző szerepét kell játszania. Ez az Xbox One és a PlayStation 4 csatáján látszik, hogy elég kellemetlen feladat, és félreértés ne essék, nem állítjuk, hogy a PlayStation jobb, mint az Xbox, ezt mindenki döntse el maga, de az tény, hogy a virtuális valóság piacán jelenleg a Sony uralkodik, ez pedig annak köszönhető, hogy megfizethető áron minőséget biztosít. És most, hogy komolyabban is veszik, ki tudja, mit fognak még alkotni. Mindemellett a Microsoft biztosan nem fogja annyiban hagyni, hogy a Sony elfoglalja az egész piacot, teljesen egyedül. Hogy mik a terveik, ezt sajnos nem tudhatjuk, de egy biztos…. Mi, játékosok csak jól járhatunk az óriások küzdelmével.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…