Sekiro: Shadows Die Twice – játékteszt

Nagy Souls-rajongónak tartom magam, az összes soulslike-játékkal játszottam, és mindegyiket imádtam. Ez alól a Sekiro sem kivétel, valahogy mégsem az igazi. Ahogy már megszoktátok, erről is készült videó, amit meg is nézhettek, ha nincs kedvetek végigolvasni a beszámolót.

A másik nagy hiányossága pedig a fejlődési rendszer, lényegében haszontalan az összegyűjtött xp vagy pénz, amit az ellenfelek legyőzésért kapunk, illetve a halálnál elvesztünk. Mivel nem a megszokott szintrendszer van, ezért a karakterünket közel sem tudjuk annyi variációban „építeni”, mint azt a korábbi címeknél megszokhattuk. Képességeket és spirit emblemeket vásárolhatunk a pénzből, illetve tapasztalati pontokból, ám ezeket is külön-külön nyithatjuk ki a világot járva és ellenfeleket legyőzve. Amivel a legnagyobb gond az, hogy mivel limitált számút használhatunk csak, így mire az újakat megnyitjuk , esélyes, hogy lesz egy kifejlesztett megszokott technikánk, amit nem szívesen cserélünk le.

Ez a két legfőbb hibája szerintem a játéknak, bár ez mind az én szubjektív véleményem, nyilván van, akinek jobban tetszik ez a rendszer, mint a megszokott, ám emiatt közel sem érződik annyira nehéznek, mint a korábbi címek. A harcok alkalomadtán nagyon unalmassá és monotonná válnak. De hogy ne csak negatívumokat mondjak, a játék kinézete gyönyörű, az ellenfelek változatosak és szépen kidolgozottak, a története érthető, érdekes és többfelé is elágazik, így a többszöri újrajátszásnak is van értelme.

Összességében egy nagyszerű játék, amit azoknak tudok javasolni, akik még nem játszottak soulslike-játékkal, ők biztos, hogy imádni fogják, ha érdekli őket ez a stílus. A souls-veteránoknak pedig annyi tanácsot tudok adni, hogy ne azt várják, mint a korábbiaknál. Én ebbe a hibába estem, és sajnos csalódtam, de ez a saját elvárásaimból következik, nem a játékéból. Ez valami új, ami csak hasonlít a kedvenceinkre.