A Second Sun ismételten egy olyan játék, ami nem igazán tudja eldönteni, hogy mi is szeretne lenni. Egy gyors tempójú FPS? Egy RPG felszerelés menedzsmenttel és aktív skillekkel? A fejlesztők több játékból kölcsönzött ötleteket varrtak össze egy kissé esetlen, helyenként kifejezetten csiszolatlan végeredménnyé. Mégis, mindezek ellenére sikerül megőriznie egy szórakoztató alap élményt, ami miatt ezek az elemek mégis működnek. Bár messze nem hibátlan alkotás, a Second Sun a maga módján képes igazolni létjogosultságát azon a nagyjából egy tucat órán keresztül, amíg az ember végig verekszi magét a történetén.
A játék alapvető koncepciója meglehetősen ismerős: a Skyrim nyitott világú felfedezését, a Borderlands loot központú rendszereit és a Bulletstorm pörgős gunplayét próbálja egyetlen egésszé gyúrni. Az eredmény egy furcsa elegy, amely időnként kifejezetten szórakoztató, máskor viszont látványosan félrecsúszik. Ez az egyenetlenség végig kísér az egész játék során.
A történet maga nem több, mint egy fa ék egyszerűségű keret, amely néhány egyébként korrektül időzített fordulattal szolgál a három felvonása során. Az általunk irányított karakter egy Sunborn, akit egy polgárháború közepébe dobnak, ahol a hanyatló Birodalom és a Second Sun Rendje feszül egymásnak. A világ romokban hever, a remény fogyóban van, és természetesen mindenki tőlünk várja majd a megváltást. Ez megfelelő alapfelállást ad annak, hogy egyik küldetésből sodródjunk a másikba.
A játékmenet gerince egy meglehetősen szórakoztató, bár kissé sablonos ciklusra épül. Fő küldetések követik egymást, amelyek többnyire valamilyen tárgy megszerzéséről, egy értékes ereklye begyűjtéséről szólnak, majd persze a kötelező visszagyaloglásról a küldetésadóhoz. Mindez a Rowen nevű nyitott világban zajlik, amely több régióra tagolódik. Bár a térkép mérete tiszteletre méltó, vizuálisan meglehetősen lapos, szinte jellegtelen, csupán egy hatalmas tér, ami helyet ad számunkra, hogy szabadon bejárjuk.
A kezdeti tábor környékén először apró feladatokkal találkozunk majd, melyek fokozatosan nagyobb léptékű kalandokká nőnek: katakombák mélyére merészkedünk, nyugati és keleti tornyokat mászunk meg. A későbbi szakaszok pedig valóban igyekeznek variálni a feladatokat. Mindez azonban nem tudja teljesen elfedni a játék alapvető problémáit. Hiába akadnak élvezetes pillanatok, ezek a hibák folyamatosan visszahúzzák az összképet.
A karakterek például szinte teljesen nélkülözik a személyiséget vagy fejlődést. Sok küldetés súlytalan tölteléknek, egyes esetekben pedig egyenesen időhúzásnak érződik, a fontosabb NPC-k pedig gyakran mozdulatlanul álldogálnak az immerziót teljesen aláásva. Az animációk darabosak, a belső terek dizájnja pedig sokszor ötletszerűnek hat, ami tovább gyengíti az amúgy sem erős narratív kötődést.
A Second Sun igazi vonzerejét inkább a procedurálisan generált dungeonök jelentik. Ezek szűk, kanyargós folyosók és tágasabb termek váltakozásából állnak, tele ellenségekkel és jobbnál jobb zsákmánnyal. Minden belépéskor más elrendezés fogad, bár idővel elkerülhetetlenül felismerhetővé válnak bizonyos jellegzetes szegmensek. A procedurális felépítés negatívumai is feltűnően sokszor fognak megmutatkozni a játék során: természetellenes elágazások, zsákutcák és értelmetlen folyosók törik meg az illúziót.
Szerencsére a harc elég intenzív ahhoz, hogy ezek a problémák háttérbe szoruljanak. Az ellenségek agresszívek, gyakran öngyilkos rohamokkal támadnak ránk, legyen szó feldühödött kosokról vagy savat és jeget dobáló lebegő szemgolyókról. A balansz azonban furcsán alakul: míg a legtöbb ellenfél könnyen kezelhető, a katonák aránytalanul erősek. Pontosan lőnek, fedezékbe húzódnak és bekerítenek mintha egy teljesen más játékból szöktek volna ide a többi ellenfélhez képest.
A fegyverek kezelése összességében rendben van, néhány fegyver kifejezetten jól működik a gyakorlatban. A sörétes puskák például brutálisan hatékonyak, olyannyira, hogy szinte minden helyzetben domináns választássá válnak. A játék egyértelműen a DPS-t helyezi előtérbe: ha elég nagy számokat látsz a fegyvereden, jó eséllyel el is felejtheted a korábban használtat.
A mozgás kissé lebegős, a Skyrimhez hasonlóan inkább a gyors helyváltoztatást jutalmazza, mint a kimért, taktikus harcot. Mivel az ellenfelek gondolkodás nélkül rohannak ránk, a mobilitás válik a legfontosabb eszközzé. A fejlődési rendszer és a speciális képességek érdekesek, de ritkán integrálódnak igazán a lövöldözésbe, főleg mert a fegyverek nyers tűzereje szinte mindig elegendő.
A halál szinte teljesen súlytalan lesz a játék során. Ha meghalnánk akkor egyszerűen vissza kerülünk a legközelebbi mentési pontra, a felszerelésünk és minden tárgyunk megmarad.
Összességében a Second Sun nem akar forradalmat csinálni, de ha szeretne is, nem igazán sikerülne neki. Ez egy nyers, kapkodó indie FPS, amely a gunplayt állítja a középpontba, azonban lazán, szigetelőszalaggal egy RPG rendszert is hozzá ragasztottak, azonban a fegyverek DPS számain felül nem igazán van súlya. Amikor a harcrendszer működik, órák tűnhetnek el a procedurálisan kevert dungeonökben. Amikor viszont a varázs elillan, a repedések fájdalmasan láthatóvá válnak.
Megérkezett a 15.0 frissítés a World of Warshipshez
Négy történet, mely egy végkifejlett felé tart, egy old-school körökre osztott harcrendszer és egy hatalmas,…
A Beholder széria spin-off játéka egy kalauz szerepébe dob minket, ahol azonban nem csak a…
Merülj el az Ayasa világában, egy sötét és titokzatos platformjátékban, ahol a fény és az…
Speciális, RoboCop tematikájú Battle Pass érkezik a World of Tanks-hoz.
Egy retro, pixelgrafikás akció‑RPG, ahol az éjszaka démonai között kell túlélni a 80-as évek neonfényű…
