The Returned, 1. évad – Filmkritika

Ez a sorozat is pont úgy kezdődik, mint a legtöbb klisés horrortörténet. Van valahol Amerikában, egy vadregényes vidéken egy kisvároska, amelyben csendes, nyugodt körülmények között élnek a lakók, semmi különleges nem történik, mindenki ismer mindenkit, és álomszép minden. Csak hát aztán idővel kiderül, hogy csúnya dolgok történtek a múltban, személyes tragédiák egész soráról hull le a lepel, meg természetesen magának a városkának is sötét múltja van.

A The Returned már a kezdetektől fogva nem palástolja, hogy innen-onnan lopkodni fog (Hatodik érzék, Twin Peaks és még sorolhatnánk), ráadásul azt sem árt tudni, hogy egy 2012-es francia sorozat, a Les Revenants amerikai remake-jéről van szó. Ehhez képest nem is olyan rossz a végeredmény, bár azt azért előrebocsátanám, hogy az első évad után lezáratlanul félbehagyták a gyártását, így sem a nagyobb rejtélyekre nem derül fény, de gyakorlatilag az első évad is majdhogynem befejezés nélkül marad.

Az alapsztori pedig elég érdekfeszítő, hiszen arról van szó, hogy szép lassan feltámadnak a városka halottai, és visszatérnek az élők közé. Nem tudni, hogy miért, miként, és legfőképpen hányan, vagy mióta, de az már az első epizódból kiderül, hogy a nyitó képsorokban megismert Camille nem az egyetlen, akinek nem ért véget a pályafutása az elhalálozásával. A sztori aztán mindenféle irányokba elkanyarodik, így felmerülnek az olyan tipikus kérdések, amelyek közül egyesekre („ha feltámadt, akkor van-e holttest a koporsóban?”, „ha újra megölik, mi történik?”, „a feltámadt illető vérzik-e, ha megsebesítik?”, „aki visszatér, az vajon öregszik-e az idővel?”, „a világon másutt is történt már ilyen?”) választ kapunk, míg másokra („tulajdonképpen most lehet, hogy mindenki halott?”, „mi történt a városkával korábban?”, „mitől zavaros és sötét az ivóvíz egyes helyeken?”, „emberfeletti képességekkel rendelkeznek a visszatértek?”, „mi okozta eredetileg, hogy a halottak visszatértek?”, „ugyanazok az emberek tértek vissza, mint akik haláluk előtt voltak?”) pedig nem.

És bár kicsit vontatott a történet szövése, azért összességében éppen elegendő fordulat és csavar szorult minden egyes epizódba ahhoz, hogy fenntartsa a témára fogékony néző érdeklődését, és mégsem csap át valami gagyi ijesztegetős vagy trash horrorba, esetleg valami okkult, történelmi egyházakat is bevonó boszorkányüldözésbe. Kellőképpen furák a karakterek, mindenkinek van valami rejtegetni valója, és annyira kicsi városkában játszódnak a történések, hogy nem túlságosan vonják magukra a nagyvilág figyelmét, ráadásul mindenkinek megvan a maga oka, hogy ne tudódjon ki a tény: a halottak ismét köztünk járnak.

Az egyedüli probléma sajnos leginkább a színészeknél keresendő. Sokan közülük nem túl hitelesek, helyenként pedig igencsak amatőr a színészi játék. Bár karakteresek és külső vonásokra emlékezetesek a választott színészek, sajnos esetenként nem elég hihető a játékuk, részben a dramaturgiai buktatók, részben a saját amatőrségük miatt. Egyes szereplőknél ez még akár működhetne is, de sajnos túl sok kulcsfigura esetén lóg ki a lóláb, többek között a főszereplőket adó Winship család tagjai között is. A látványvilág, a zene és a hangok pedig egész jó hangulatot teremtenek, de egy-egy színész ebből sajnos időről időre kizökkenti a nézőt.

Bár összességében fényévekre volt attól, hogy tökéletes alkotás szülessen belőle, én kifejezetten sajnáltam, hogy megfelelő lezárás nélkül, a 10. epizóddal félbevágták az eseményeket, hiszen bőven megérdemelte volna még azt a plusz két epizódot, amelyben elvarrhatják a szálakat. Ennek ellenére popcornnal elmegy, és főleg a műfaj (vérmentes horror, misztikum, dráma) kedvelői számára ajánlott, ha másért nem is, hogy kedvet csináljon az amúgy egy az egyben ugyanígy kezdődő francia eredetihez, amely összességében jobban is sikerült, a fogadtatása is sokkal kedvezőbb volt, és eleddig két évadot ért meg.

A The Returned elérhető a Netflix kínálatában (angol felirattal), illetve magyar felirat is letölthető az első évadhoz itt.