Cikkek

Pro Evolution Soccer 2018 – Játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Futball rajongóként mindig nagyon várom a szeptembert, hogy kezemben foghassam a sporthoz kapcsolódó aktuális játékokat, ezért is majd kiugrottam a bőrömből, mikor megtudtam, hogy én tesztelhetem az idei Pro Evolution Soccert.

A menübe belépve elég szép kis felhozatal tárul elénk. Lehetőségünk van egyszeri offline és online mérkőzéseket vagy teljes szezont lejátszani, de ezen kívül ismét megkaptuk a Become Legend névre keresztelt játékos karrier módot és a Master Legaue nevezetű menedzser módot is, ezentúl játszhatunk kedvenc klubunkkal a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában vagy akár az ázsiai országok Bajnokok Ligájában, illetve a MyClub sem maradhatott ki, ahol csapatunkat kell felfejlesztenünk ismét. Újdonságképpen kaptunk egy 3v3 co-op módot ahol a gép segítségével játszhatunk egy online ellenfél ellen, illetve egy nagy visszatérőt is köszönthetünk a Random Selection jegyében. Itt maximum négy csapatot választhatunk ki (ennél lehet kevesebb), ahol a játék ezen együttesek játékosaiból állít elő nekünk egy gárdát véletlenszerűen.

A PES sorozatra mindig is jellemző volt az aprólékosság, ami ezúttal sem maradt el. Nem elég , hogy lehetőségünk van egy mérkőzés előtt beállítani az időjárást vagy az évszakot, de még akár a fű hosszát is megszabhatjuk, aminek következtében a labda máshogy fog viselkedni a gyepen. Külön tetszett még hogy a fejlesztők ismét kicsit csiszoltak a játékmeneten a még élethűbb élmény érdekében, ezúttal már jobban kijönnek a játékos értékelések, például Messivel sokkal könnyebb elvezetni a labdát a játékosok között, mint mondjuk egy kisebb ratinggel rendelkező arany vagy fekete kategóriájú focistával. Kiemelendőek még olyan kis finomságok, hogy ha az ellenfél vizes füvön lövőcselt csinál a mi játékosunk néha elcsúszik vagy egy hatalmas, remekül helyezett bomba gól előtt a kapusunk nem mindig vetődik el, néha csupán a szemével követi amíg a labda betekeredik a hálóba.

 

A játékmenet nagyon részletgazdag, a grafika lehengerlő, az arc- és mozgás animációk már-már teljesen élethűek és a játékban lévő hangok is teljesen rendben vannak, de a menüben található zenék ismételten mindent visznek, egyszerűen zseniális, hogy a KONAMI milyen felhozatalt tudott ismét belesűríteni a játékba. Ezúttal lesz Bruno Mars, The Chainsmokers vagy Linkin Park csak, hogy néhányat említsek.

Azonban a játék nem tökéletes. Két nagyobb negatívumot sikerült felfedeznem. Az első, hogy még mindig rengeteg a licenc probléma , amit otthon lehet orvosolni eredeti bajnokságok, csapatnevek és címerek beimportálásával még konzolon is, azonban ez egy elég hosszadalmas és macerás folyamat. A másik negatívum engem picit jobban zavart. mégpedig, hogy a meccskereső funkció elég sok ideig dolgozik, alapvetően nagyjából 25-30 másodpercbe telik csak az, hogy a játék megvizsgálja megfelelő-e az internetkapcsolatunk a többszemélyes móka indításához, majd ezt követően átlagosan 1,5-2 percet keres mire ellenfelet talál, és ez a sokadik mérkőzés után elég frusztráló tud lenni.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20